A spanyol nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy Button mellett versenyezhet.

Fernando Alonso szerint a jelenlegi mclarenes csapattársa, Jenson Button a legjobb, akit valaha maga mellé kapott. Ez azért is nagy elismerés a brit pilótának, mert Alonso olyan csapattársakkal dolgozott együtt eddig, mint Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen és Jacques Villeneuve.

„Számomra ő a legjobb csapattárs, akivel valaha együtt versenyeztem” – mondta Alonso.

„Nagyon gyors, nagyon jól be tudja állítani az autót, versenyképes minden körülmények között, és a pályán kívül is egy nagyon jó ember. Mindig gyakorol a szimulátorban, a csapattal dolgozik és nem sajnál túlórázni sem a siker érdekében. Ezért gondolom azt, hogy ő a legjobb.”

Azt, hogy Button milyen jó ember, az is bizonyítja, hogy szó nélkül átadja a helyét jövőre Stoffel Vandoorne részére. A brit egyébként most hétvégén fog rajthoz állni a 300-ik nagydíján.

„Hatalmas dolog, hogy eléri a 300 rajtot – nyilatkozott Alonso. – Amikor eléred ezt a számot, az több dolgot is jelent: azt, hogy tehetséges vagy és hogy mindig is elégedettek voltak a teljesítményeddel, és a csapat bízik benned. Amikor a Forma-1-be érkezel, ez az a szám, amit el akarsz érni.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
17% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés