Még csak nem is a csapat vagy a pilóta személyisége miatt.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso arról beszélt, hogy bizony ő nem lenne Max Verstappen csapattársa, de nem is azért, amiért a legtöbb pilóta panaszkodik, a nehezen vezethető autó miatt, hanem a holland és az osztrák csapat egymáshoz fűződő különleges kapcsolata miatt:

„Jelenleg ő lenne az egyetlen, aki mellett nem szívesen versenyeznék. Nagyon tisztelem Maxot, de az az igazság, hogy a Red Bull közegével és az ott szerzett tapasztalataival nem hiszem, hogy bárki le tudná győzni őt abban a csapatban. Ha kivennénk Maxot, talán több esélyed lenne.”

Alonso szerint egyébként Verstappen most a csúcson van, a mostani mezőnyből pedig őt tartja a legjobb és a világbajnoki címre legesélyesebb versenyzőnek, aki a következő években is favorit lehet.

Ha már Verstappen és Red Bull:

Verstappen elmondta, miért nem ment oda Hamiltonhoz megnézni, hogy jól van-e a baleset után

Verstappen nem mutatott nagy érdeklődést Hamilton irányába, már tudni, miért.

Ha már F1:

(Forrás: Independent, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.