Úgy tűnik a Japán Nagydíj volt az utolsó csepp a pohárban.

A spanyol pilóta már egy jó ideje semmi mást nem tud csinálni, csak panaszkodni a jelenlegi munkáltatójára, és annak ellenére, hogy eddig bizakodó volt, elfogyott a türelme. Még jóval a futam után is attól volt hangos a sajtó, hogy Alonso GP2-es motornak titulálta a Hondát a gyártó haza futamán.

Hiába magyarázkodott utána Ron Dennis, hogy "de hiszen igazán nem úgy gondolta a dolgokat Alonso", a spanyolnak elege lett a bénázásból és az utolsó csepp is betelt a pohárban. A kétszeres világbajnok három feltételhez kötötte a maradását, ha azok nem teljesülnek, akkor kereshet magának a McLaren-Honda új versenyzőt.

Az első kikötés, hogy távolítsák el az Arait a Honda vezetőségéből, mivel szerinte ők rontották el a csapat fejlődési lehetőségeit, és nem látja értelmét a jelenlétüknek.

Másodszorra Alonso teljes elérést kért a 2016-os autó fejlesztéséhez, mivel szerinte a 2015-ös autóval az a legnagyobb baj, hogy nem passzol a spanyol vezetési stílusához.
Harmadszorra pedig azt követeli Alonso, hogy ha az autó nem lesz képes a Q3-ba kvalifikálni a szezonnyitó ausztrál időmérőn, akkor hadd hagyhassa el a csapatot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés