Hirtelen nagyon szerény lett a spanyol, vagy ez csak képmutatás?

Fernando Alonso ma nem tudott bekerülni a Q2-be, ami elég ciki, mert csak a nagyon szar csapatok és pilóták esnek ki ennyire hamar. A spanyol azonban egy cseppet sem búslakodik, szerinte ez kifejezetten pozitív és jó hatással lesz a futamra.

A csapattársa, Jenson Button sikeresen bekerült a második etapba, és a 13-ik helyre kvalifikálta magát, míg Alonso csupán a 16-ik helyet tudhatja a neve mellett. De mondjuk ez teljesen minden, mert már egy 35 helyes büntetést kap, amiért sokadszorra kell kicserélni az autójában a Honda motort. A spanyol tehát örül, hogy nem futott felesleges köröket, hiszen úgyis a rajtrács legvégéről rajtol.

"Az utolsó körökön nem volt elég tapadásom, mint amennyi az elsőben volt, így nem is tudtam annyira jó időt futni. A két kör, amit élesben mentem jó volt, de már nem elég ahhoz, hogy kihozzon a Q1-ből."

"Örülök azonban, hogy nem kellett a Q2-ben mennem, mert ezzel is tudtam kímélni a motorokat. Akármilyen helyre kvalifikáltam volna, megszerezhettem volna a pole-t is, úgyis a rajtrács végéről rajtoltam volna. Nem akartam sok kört menni."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb munka az F1-ben

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.