Ha rosszak lesznek a 2017-es autók, a spanyolt nem lehetne maradásra bírni.

A spanyol pilóta már eléggé kiábrándult a Forma-1-ből, ezt az is bizonyítka, hogy úgy nyilatkozott, itt hagyja a sportágat, ha nem javulnak a körülmények a 2017-es szabályváltoztatások után sem. Még akkor sem maradna, ha a Mercedes vagy a Red Bull leigazolná, mert nagyon lehozza őt az életről a nagy üzemanyag és gumispórolás.

„Van szerződésem a jövő évre – mondta Alonso a finn Turun Sanomatnak. – Biztos vagyok benne, hogy a McLaren egy nagyon jó autót fog alám tenni, és a Honda is sokkal versenyképesebb lesz, mint eddig. Tehát csak annyi lesz a kérdéses, hogy élvezni fogom-e ezeknek az új autóknak a vezetését.”

„Ha ugyanolyanok lesznek a körülmények, és ugyanúgy mindennel spórolnom kell már az első körtől, akkor az lesz az utolsó évem a Forma-1-ben. Sőt, továbbmegyek. Ha esetleg jövőre megnyerném a világbajnokságot, de nem élvezném a vezetést, akkor is ott hagynám a karrierem.”

„Még akkor sem maradnék, ha a Mercedes vagy a Red Bull ülést ajánlana fel 2018-ra. Amúgy sem hiszem, hogy így tennének, mert hosszútávra van versenyzőjük. És még a legjobb autó sem motiválna, ha unalmas lenne vezetni.”

És ezt olvastad már?
200-zal az autópályán, 30-cal a faluban a 2,5 tonnás halványzöld német villanytankkal, az Audi Q8 e-tronnal
További cikkeink a témában