Ha bár jó eredményeket nem ért el, mégis úgy érzi, hogy ez volt a helyes döntés.

Fernando Alonso kijelentette, hogy minden panaszkodása ellenére nem bánta meg, hogy 2014 végén otthagyta a Ferrarit és csatlakozott a McLaren-Hondához.

Alonso világbajnoki esélyes volt a Ferrarinál, de mióta visszatért a McLarenhez, még csak a dobogó környékén sem volt, míg Sebastian Vettel, aki a helyére érkezett az olasz csapathoz már három győzelmet is szerzett a Ferrarinál.

„Nem bántam meg semmit. Amikor már befejezed, amiért jöttél valahol, akkor egyszerűen tovább kell lépned, és én pontosan ezt éreztem a Ferrarinál. Úgy éreztem, hogy megtettem ott mindent, amit tudtam, és ez volt a tökéletes időzítés, hogy befejezzem.”

Alonso habár nem bánta meg, hogy otthagyta az olaszokat, azt sajnálja, hogy bizonyos tehetségek nem tudnak előrébb lépni csak azért, mert a pénz uralkodik a sportágban.

„Nem vagyok elégedett ezzel. Szerencsés voltam, hogy nyerhettem két címet, mások nem ilyen szerencsések, akik meg is érdemelnék.”

„Nico Hülkenberggel ültem Ausztriába a versenyzők parádéján, és nagyon szerette volna, ha sikerül elérnie legalább egy dobogót. Nagyon tehetséges versenyző, csak egyszerűen limitáltak az F1-ben a lehetőségek, úgyhogy én sem fogom magam rosszul érezni, ha nem jön össze, amit éppen akarok, mert nagyon sok múlik külső tényezőkön.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés