A spanyol szerint képesek lesznek legyőzni a volt csapatát.

Fernando Alonso szerint a McLaren év végére képes lesz arra, hogy utolérje, és meg is előzze a Ferrarit, hiszen 2016 utolsó futamaira már állandóan a pontokért fog harcolni a McLaren.

A McLaren pilótájának eddig nem sikerült túl jól az év, bár hozzá kell tennünk, hogy nagyot javult a csapat. Alonso azonban Monzában nem volt túl szerencsés, és végül csak a 14-ik helyen tudott célba érni. Amikor a 12-ik helyen versenyzett, akkor megelőzte őt a csapattársa, Jenson Button is, ezután a spanyol bement friss gumikért az utolsó pár körre és elképesztő sebességgel tudott vezetni, leggyorsabb kört autózott. Ez azért is nagy dolog a csapatnak, mert ez az első, hogy Ayrton Senna 1992-es portugál pályarekordja után egy Honda motoros autó képes az elsőségre.

„Nagyon jól éreztem magam az utolsó gyors köreimen. Új gumi voltak az autón és az utolsó két körre tökéletes lett a tapadásunk, de végül is ez sem volt elég, mert Monza egy olyan pálya, ami alapjáraton nem fekszik nekünk. De a leggyorsabb kör egy biztató jel volt, hogy jó irányba halad a csapat.”

„Szingapúrtól már sokkal jobbak leszünk, és rendszeres a pontszerzők közé tudunk majd jutni. Abu-Dhabiban és Austinban pedig a top 5-ben leszünk, ahol a Ferrarival fogunk harcolni, és bízom benne, hogy győztesen.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés