Megdönthet minden rekordot, a német legendát nem érheti utol, el is mondta, miért.

Lewis Hamilton egy győzelemre van attól, hogy futamgyőzelmek számában beállítsa Michael Schumacher rekordját (91), és a brit ahhoz is nagyon közel van, hogy világbajnoki címek tekintetében is beérje a legendás németet (7), ami az idény végén megtörténhet.

Személyükben egyértelműen két olyan versenyzőről beszélhetünk, akik még a klasszisok közül is kiemelkednek. A vita tárgyát inkább az képezi a szakértők és a szurkolók között, hogy kettőjük közül melyikük a nagyobb F1-es versenyző, pontosabban hogy melyiküket lehet kikiáltani a sportág valaha volt legjobb pilótájának.

A jövőre visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályafutása során Schumacher és Hamilton ellen is versenyzett, tehát első kézből származó tapasztalatai alakították ki határozott véleményét a dologgal kapcsolatban, amit nem is rejtett véka alá:

„Úgy emlékszem Michaelre, mint akit csak nagyon nehezen lehetett legyőzni. Ő volt az egyik legtehetségesebb pilóta, akiben ráadásul megvolt az a plusz.”

Ettől persze a spanyol még generációja legjobbjának tartja Hamiltont, azonban ott van egy "de", ami miatt nála soha nem lehet őt egy szinten emlegetni Schumacherrel:

„Amikor Jenson Button csapattársa volt a McLarenél, nem tudott bajnoki címet nyerni, és egyszer Nico Rosberg is le tudta őt győzni a Mercedesnél. Ilyen Michaelnél soha nem fordult elő, mindig ő nyert. Michael ezért számomra mindig egy fokkal előrébb lesz nála.”

Eközben...

Wolff elmondta, mi lenne a Mercedesszel Hamilton nélkül

Mi mást is mondhatna a csapatfőnök?!

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Volkswagen első elektromos GTI-je készült el az ID. Polóból

Három F1-pilóta is örökre átkozni fogja a legőrültebb Kanadai Nagydíjat

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.