Rendes nevet kap a CC utódja, a Volkswagen négyajtós kupéja, és már azt is tudni, hogy néz majd ki.

Komolyan veszi a négyajtós kupé kategóriát a Volkswagen, hiszen hamarosan bemutatja a CC utódját. A Passat legdrágább változataként bevezetett modellről van szó, ami látványos formájával, és azzal, hogy drágábbnak nézett ki, mint amilyen volt valójában, új vevőket szerzett a márkának. A ráncfelvarrással leválasztották a Passat családjáról, és önálló típus lett a CC, amelynek neve a Comfort Coupé rövidítése.

Most pedig újabb nevet kell megjegyeznünk, a Volkswagen ugyanis elárulta, hogy Arteonnak fogják hívni a CC utódját. A név két részből áll össze, az art jelentését nem kell magyarázni, az eon pedig a Kínában kapható (és George Clooney-val reklámozott) Phideon rokonává teszi a típust. A négyajtós kupé oldalablakai keret nélküliek lesznek, és igazából ötajtós lesz a kocsi, a Panamerához hasonló formájú hátsó rész nagy csomagtérajtót rejt.

Még csak egy vázlatot tettek közzé az Arteonról, de ezen is látszik, hogy nagyon hasonló lesz a 2015-ben Genfben bemutatott Sport Coupé Concept GTE tanulmányautóhoz. Az biztos, hogy az Arteon megkapja a Passat motorjait, közte a 240 lóerős biturbó dízellel és a konnektorról tölthető hibrid hajtással. A többi pedig a jövő évi genfi autószalonon derül ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés