Az évtizedek láthatóan nyomot hagytak rajta, de így még többet ér ez az 1957-ben gyártott, és most eladó Aston Martin DB2/4, amit az előző tulajdonosai minél eredetibb állapotában szerettek volna megőrizni.

A DB2/4 második szériája volt az első Aston Martin, ami már a márka új gyárában készült. Csak két évig gyártották, ami alatt 199 példánya gördült ki az üzemből, és már emiatt is nagy ritkaságnak számítana a képen látható példány. 1957. július 26-án készült el, és angol tulajdonosához került, fekete fényezéssel és fekete bőrbelsővel.

A sorsa a kilencvenes években vett fordulatot, amikor Kaliforniába került,

és ott is maradt addig, amíg egy Aston Martin-rajongó gyűjtő rá nem talált a sivatagban. 2008-ra a DB2/4 már elég elhanyagolt állapotba került, de Don Rose szándéka az volt, hogy minél eredetibb állapotban maradjon, ezért ebben a szellemben került felújításra.

A karosszériához és az utastérhez nem nyúltak, de a teljes gépészetet átnézték, amivel az Aston Martin egy remekül használható veterán lett, több túrát és versenyt is megjártak vele.

2011-ben aztán ismét akadt rajta munka, amikor a hó és jég súlya alatt beszakadt a raktár teteje, ahol 35 másik gyűjtő autójával együtt tárolták.

A felújítás mottója természetesen ezúttal is az volt, hogy a patina maradjon,

és a fényezés nélküli alumínium karosszériával az Aston Martin tényleg elég feltűnő jelenség a sok csillogóra restaurált veterán között. Így akadt meg rajta a szeme a jelenlegi tulajdonosnak, aki a hot rod stílusú „Can’t Be Crushed” matricázást készíttette rá, és aki hat év után adna túl rajta.

Az Aston az RM Sotheby’s aukciójára kerül a jövő héten Montereyben, ahol 300-450 ezer dollár, azaz 90-130 millió forint közötti összegre számítanak érte, ez pedig több, mint amennyiért egy hibátlan állapotú példánynak gazdát találtak egy éve ugyanitt.

Ez is érdekelhet:

James Bond eredeti Aston Martinja került eladósorba

Minden kütyü benne van, és működik is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés