Bár gyakorlatilag az egész rigai autó-motor múzeum egy második világháború előtti, ezüstösen ragyogó versenyautó köré épült, a lett fővárosban kiállított kocsi csak egy replika. Mégsem szemfényvesztés az egyetlen fennmaradt Auto Union C/D hiteles másolatát helyezni a teljes tárlat fókuszpontjába: a kocsi helyén akár az eredeti is ott lehetne. Azt a bizonyos eredetit cserélte el ugyanis az Audival a replikára megmentője, aki 1976-ban, az autó bezúzása előtti utolsó pillanatban csente ki a felbecsülhetetlen értékű műkincset a szovjet medve mancsából.

Az Auto Union, a négy márka egyesülésével 1932-ben létrejött, ezt az aktust a ma is ismert négykarikás emblémával megpecsételő német autógyártó 1934 és 1939 között alapozta meg azt a motorsportlegendát, amelyből Audiként ismert kései utóda még ma is profitál. A Porsche-licenc alapján fejlesztett, farmotoros, ezüstszínű versenyautók rettenetesen erősek, gyorsak és veszélyesek voltak. Technikájuk sorra döntötte a rekordokat, az Auto Union Type A, B, C majd D modellek pedig sorra nyerték a grand prix versenyeket.

Cikkünk tárgya különleges példány: egy hegyi felfutóverseny-gép. A C/D jelzés arra utal, hogy az 1938-as fejlesztésű Type D testébe a vezetőülés mögé nem az új grand prix versenyszabályoknak megfelelő, már csak 12 hengeres, háromliteres motor került, hanem még az előző modellévből származó hatliteres, kompresszoros, V16-os monstrum, amely 520 lóerőt produkált.

Akár 340 km/h sebességet is elérhetett a nyitott ezüst versenyautó, ha olyan pilóta kezébe került, aki képes volt az úton tartani az erősen farnehéz, gyilkos teljesítmény-tömeg arányú, csak minimális tapadást biztosító, keskeny gumikon száguldó szörnyeteget.

A második világháború végén a gyári Auto Union versenyautókra, körülbelül tizennyolc példányra egy zwickaui szénbányában talált rá a Németországban előrenyomuló Vörös Hadsereg. A kocsikat teherautókra pakolták és vonaton a Szovjetunióba szállították, hogy szétosszák őket ipari kutatóintézetek és járműgyárak között. A cél az volt, hogy a háború előtti legfejlettebb versenytechnológia immár a szovjet ipar fejlődésének ügyét szolgálhassa.

A háborús győzelmek otthoni megünneplésére szervezett bemutatón egy Moszkva melletti autópályán kiderült, hogy a brutálisan erős, de nagyon nehezen kezelhető gépek teljesítményének kihasználásához megfelelő képességű sofőrre is szükség lenne. Az egyik háborús trófeát nem sikerült megregulázni: a kocsi lesodródott az útról és a közönségbe csapódott. A tizenkilenc halálos áldozattal járó baleset hírére a pártvezetés úgy rendelkezett, hogy az ördögi német masinákra boruljon mégis inkább a feledés homálya, sőt: 1948-tól még a külföldi autókkal való versenyzést is megtiltották a Szovjetunióban. A kocsik raktárakba kerültek, majd évtizedekre megfeledkeztek róluk. A mi autónk a ZIL egyik raktárépületében oszladozott csendesen, mígnem

1976-ban a helyi hatóságok elrendelték a felbecsülhetetlen értékű hadizsákmány/jóvátétel beolvasztását, hogy a hasznavehetetlen ócskaság ne foglalja a helyet feleslegesen a raktárban.

Ekkor lépett a színre Viktors Kulbergs, a lett veteránautó-klub elnöke, aki valahogy tudomást szerzett a kocsi megsemmisítésének tervéről. Kulbergs előbb hivatalosan próbálta megszerezni a ZIL-től a legérdekesebbet az Auto Unionok közül: a C/D jelzésű hegyiverseny-autót, amelyből már akkor sem volt másik létező példány sehol a világon. Ez nem ment, a jól bevált vesztegetés viszont működött, és nyolc órával a tervezett bezúzás előtt a kocsit sikerült kimenekíteni a telepről.

Az autó lényegesen rosszabb állapotban volt, mint Kulbergs remélte, de a lett veteránosok szorgos munkával, a hiányzó alkatrészek egyedi legyártásával működőképessé varázsolták a kocsit. 1977-ben a Riga melletti Biķernieki pályán egy bemutatón 70 ezer néző előtt újra feldübörgött a 16 henger. Az egyetlen fennmaradt Auto Union Type C/D létezésének híre nyugatra is eljutott. A lett veteránklub számtalan ajánlatot kapott; volt, aki egy komplett klubszékház felépítését vállalta volna a kocsiért cserébe. A lett csapat azonban nem adta el az autót, megtartották az immár nemzeti büszkeségnek is számító kincset, és tovább dolgoztak a restaurálásán.

Ma viszont mégiscsak egy replika kelleti magát Rigában, a világ egyetlen Type C/D-je pedig az ingolstadti gyári Audi-múzeumban pihen. Ennek az az oka, hogy a rendszerváltás után az immár független Lettország veteránklubját megkereste egy olyan érdeklődő, akinek már nem tudtak nemet mondani. A Volkswagen Csoport ajánlata szerint

• az eredeti kocsit egy olyan brit szakműhely bevonásával restaurálják tökéletesre, amely már egy Auto Union Type D-t is rendbehozott;
• a kocsi a lehető legjobb helyre, a gyártó megbecsült saját múzeumába kerül;
• a klub kap cserébe egy kinézetében, műszaki tartalmában az eredeti kocsival megegyező gyári replikát;
• meg még egy talicska pénzt is a lett klub által alapított rigai autómúzeum szépítésére.

Viktors Kulbergs személyesen is jól járt a cserével, mert megkapta az Auditól az importőri jogokat Lettország első Audi-kereskedésének megnyitásához. Az eredeti Auto Union C/D megtekintéséhez tehát ma már Ingolstadtba kell menni, de látni ott se láthatunk mást, mint a rigai tökéletes replikán. Rigában viszont lehet látni Latvijákat, sztálini páncélautót és Brezsnyev által összetört Rolls-Royce-t is, ami nincs Ingolstadtban: