Alumíniumváz és -karosszéria, csónakszerű utascella, 292 km/h végsebesség, fantasztikus bőrillat és sok-sok hely a kabinban. Ezt mind tudja a DBX.
Amíg az ember nem látja közvetlen közelből, nem szippant egy mélyet az utastér illatából és nem nyom neki egy kövér gázt, nem igazán tudja, mit gondoljon az Aston Martin tavaly bemutatott szabadidőautójáról. Viszont ha mindezek megvoltak, már teljesen tisztában vagyunk mindennel, és kimondhatjuk: igen, ez egy vérbeli Aston. Igen, a DBX nem csak egy luxus-SUV, hanem egy nagyon-nagyon különleges autó. És igen, azok után, hogy ezzel az autóval fordultunk egyet, már teljesen értjük, hogy az Aston Martin eladásait innentől kezdve minimum felerészben, de lehet, hogy még nagyobb arányban ez a modell fogja adni.
A dizájn igazán különleges és ebben benne van az is, hogy az Astonnál nagyrészt a mérnöki szemlélet alakítja a formatervet is; ez az autó azért szép, mert jó is. Az arányokat a nagy sebességre, magas szintű biztonságra és kiszámított aerodinamikára tervezettség határozza meg. A formai elemek mindegyike a funkcionalitást szolgálja: a kacsafarok komoly leszorítóerőt termel, a karosszériára vágott nyílásoknak valódi hűtési vagy légáramlástani szerepük van, a hatalmas kerekek kellenek a komfortos gördüléshez és remek tapadáshoz, az óriási fékeknek pedig meg kell tudniuk fogni a csaknem két és negyed tonnás tömeget.
A technika nagyon konzervatív, olyan értelemben, hogy látványosan nem a hatékony, takarékos üzemet, hanem az erő, teljesítmény, sebesség kompromisszummentes megteremtését szolgálja. A Daimlertől származó V8-as, ikerturbós benzinmotor többé-kevésbé megegyezik a mai AMG 6.3-asok motorjával; teljesítménye ebben az autóban 550 lóerő. Az erő kilencfokozatú Merci-váltón keresztül jut a központi osztóműhöz, onnan a négy kerékre. A 0,39-es alaktényező nem azt jelenti, hogy az aerodinamikára nem fordítottak figyelmet az Astonnál, hanem azt, hogy a nagy tempónál is stabil tapadást szolgáló, a karosszériába integrált spoiler, az óriási kanyarsebességeket engedő vaskos kerekek, a hatalmas hűtő az orrban nem párosítható össze az energiatakarékos, finom suhanással.
A DBX sokkal nagyobb autó, mint a róla készült képek alapján gondolnánk. Aki látta már a fotóit, megdöbben, ha élőben is találkozik vele: úristen, ez ekkora? És akkora. Öt méternél is hosszabb, két méter széles, tengelytávolsága 3,06 méter. Utasterét szándékoltan úgy alakították ki, hogy hátul a lábtér meghaladja a Porsche Cayenne-ét és a Bentley Bentaygáét. Ráadásul a csomagtartó is hatalmas: 632 literes. (Bentayga: 484, Cayenne: 770 liter). A hangulatot, ami a kabinban várja a legnagyobb Astonnal utazókat, semmihez nem lehet hasonlítani. Egyedül a Mercedesekből ismerős, a mai MB UX előtti Comand infotainment-rendszer jellegzetes kezelőegysége rontja el egy kicsit azt az egyediséget, különlegességet, amit az Aston Martin DBX minden egyes kis porcikája sugároz.
Az ergonómia a nagyon-nagyon sok kezelőszervvel, állítóbigyóval, komfortizével együtt is nagyon jó, a kocsi kezelése Aston-szűzen is áttekinthető, gyorsan megérthető. Az integrálülés kényelmes és remekül tart, az óriási test meglepően jól átlátható. A vezetéstámogatás inkább csak jelzéseket és figyelmeztetéseket ad, a DBX hagyja, hogy a sofőr irányítson. Az élmény pedig döbbenetes.
A két és negyed tonnás tömeg a nagy tengelytávval és az óriási kerekekkel a légrugókon hihetetlenül komfortosan gurul. Az M3-as kivezetőjénél lévő budapesti Aston-szalont a hírhedt folt-hátán-folt felüljárón hagytuk el és semmit sem éreztünk! Na de egy ennyire kényelmes autóban nyilván semmi feszesség, sportosság nincs, ha odalépünk neki, ugye?
Hát de pedig. A faltól falig 2,6-ot forduló kormánnyal, a nagy tempónál lesüllyedő kasztnival, az éles helyzetekben azonnal befeszülő rugózással, felkeményedő csillapítással a DBX olyan precízen, pontosan mozdul pont arra és pont annyit, amerre és amennyire akarjuk, hogy az hihetetlen. Az aktív nyomatékszabályzással finomított négykerékhajtással még kanyarból intenzíven kigyorsítva is stabil marad a kocsi, nem akar kitörni, nem akar lecsúszni vagy lefordulni az ívről. A gyors sávváltásokat olyan hirtelenséggel és természetességgel oldja meg, mint egy Mini. A DBX enyhén orrnehéz, de ez minden gázadásnál jól is jön; nem könnyül el a kocsi orra és nem terheli meg nagyon a hátsó hajtást a hátralóduló súly. Ha pedig fékezni kell, az elöl 41, hátul 39 centi átmérőjű tárcsákkal, az összesen 12 első fékdugattyúval az sem probléma. Egy dolgot nem lehet elkenni: ez egy ötméteres autó, hely kell neki mindenhez.
A forgalomban egy kicsit idegesítő ezzel a 330 km/h-ig skálázott órájú, nagyon-nagyon gyors túrasportterepjáróval a szabályos, de legalábbis a többiek által még kezelhető tempóhoz igazodni, 170 alatt igazából a DBX még áll. De azért valahogy ki lehet bírni a 130 tempomatot is - az ember legfeljebb hallgat egy kis zenét a természetesen csodás hangzású hifiből, újra és újra nagyokat szippant a megszokhatatlan, finom, mégis intenzív bőrillatból - és élvezi a tudatot, hogy ő most James Bond, hiszen egy Aston Martint vezet.
A DBX természetesen drága autó, de azért nem annyira nagyon drága. Alapára 195 ezer euró, a tesztautó pedig egy 270 ezer euróra felextrázott példány, vagyis 94 millió forintba kerül. Ez nagyjából a Bentayga árszínvonala és nincs beláthatatlanul messze egy erős, személyre szabott Cayenne árától sem. Az élmény, amit ezért a pénzért a kocsi ad, egyedi és lehengerlő. Siessetek, gazdagok, vegyétek, amíg még lehet; ez a kocsi az elektromos mobilitási forradalom egyik utolsó nagy turbó-V8-as luxusautója. Én nem mondom, hogy egy plug-in hibrid vagy akár teljesen elektromos következő családi Aston modell rossz lesz, de hogy egészen más lesz, az biztos. A DBX egy veszélyeztetett, kihalásra ítélt faj hatalmas, erős, büszke képviselője, amely mohón lefetyeli fel az utolsó, még autózásra használható benzincseppeket. És nehéz is sajnálni tőle, annyire boldogan dalolja búcsúénekét az óriási dupla kipufogókból mindig, ha odalépünk neki!