A lépcsőshátú után a Lada bemutatta a Vesta kombit is, mindjárt két változatban. A standard mellett lesz egy Cross kivitele is, ami emelt hasmagasságával és menőbb külsejével egyaránt hódíthat.

A Ladánál eddig is nagy hagyománya volt a kombiknak, már az első típusból, a 2101-ből is volt kombi, a 2102. Az ezerkettes után pedig a kocka Lada is készült kombiként, és szép számban futott a magyar utakon is belőle.

De a későbbi Ladákból sem maradt el a kombi, most is kapható a Kalina, akár megemelt Cross kivitelben is. Most pedig itt a legújabb kombi Lada, a nagy reménység Vesta családi változata. A Lada már 2015-ben belengette, hogy lesz belőle kombi, amikor Cross Concept néven kihoztak belőle egy dögös terepkombit, és a jó hír az, hogy most egy az egyben megvalósították.

Sőt, nemcsak a kombi kerül gyártásba, hanem a Cross kivitel is, akár ugyanabban a narancssárga színben, amiben a tanulmányt bemutatták.

A Vesta SW méreteivel jól illik a kompakt kombik közé, hiszen 4,41 méter hosszú, 1,76 méter széles és 1,51 méter magas. De a hasmagassága, ahogyan a Ladánál megszoktuk, szinte terepjárós: a standard kivitelé is 17,8 centi, a Cross esetén pedig 20,3 centi!

Motorból a nálunk is kapható 1,6 literes, 106 lóerős négyhengeres benzines biztosan belekerül, és az oroszoknál lesz egy 1,8 literes, 122 lóerős benzinmotor is. A Vesta SW-t is előbb az orosz vevők kapják meg, de ha türelmes vagy, hamarosan hozzánk is befut az eddigi legdögösebb Lada.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés