Alpina

Burkard Bovensiepen a családi írógépgyártás helyett inkább BMW-ket kezdett tuningolni, azóta is egy főtengely és egy karburátor adja az Alpina logóját. Az évtizedek során a BMW teljes kínálatával foglalkoztak, előbb szereltek hathengeres motort a 3-as sorozatba, mint maga a gyártó, és jóval az M5 előtt építettek izmos sportmodellt az 5-ös sorozatból. A nyolcvanas években pedig

az Alpinát is hivatalos autógyártóként jegyezték be, amivel több lett, mint egyszerű tuningcég.

Az Alpina autói ugyanazon a gyártósoron készülnek, mint a többi BMW, de a motorokat kézzel szerelik össze, és a befejező simításokat is náluk végzik. A két márka idén szorosabbra fűzte a kapcsolatát, a BMW ugyanis megvásárolja az egykori tuningcéget, amely 2025-ben kerül a birtokába. Csak találgatni lehet, hogy mihez kezdenek vele – bízunk benne, hogy méltó sportmodelleket vagy modernizált klasszikusokat jelöl majd az ikonikus elnevezés.

Alpine

Jean Rédélé álmával indult az Alpine története, és a francia márkát a motorsportban elért sikerek tették halhatatlanná.

Az alapítója autóversenyzőként tudta, mi kell hozzá, hogy gyorsabbak legyenek a Renault-alapokra épülő sportautói. Az igazi elismerést az 1962-ben bemutatott A110 hozta meg az Alpine számára, 1973-ban az akkor indult rali-világbajnokság konstruktőri címét is megnyerték a stílusos sportautóval, amivel Ferjáncz Attila is versenyzett.

A hetvenes évek elején az olajválság az Alpine eladásain is éreztette a hatását, és a kis márkának az autógyártó partnere dobott mentőövet, létrehozva a Renault Sport részleget. Az Alpine még két szériát élt meg, mielőtt 1995-ben kifutott, hogy aztán nemrég önálló márkaként éledjen fel egy olyan jól sikerült középmotoros sportautóval, amely kis híján elnyerte az európai év autója díjat. A Renault elszántságát mutatja, hogy még az F1-es csapatát is az Alpine nevére keresztelte.

Gordini

Amédée Gordini a harmincas évek óta épített autókat, a sikerei láttán a francia Simca bízta meg az utcai és versenyautók fejlesztésével. 1946-ban mutatta be a saját nevét viselő első autóját,

az ötvenes években pedig még az akkor alakult Formula–1-ben is indult a márka.

A Simcával időközben szakítottak, de a Gordini a Renault, és még a rivális Alpine számára is tuningolt motorokat. Az alapító a visszavonulásával adta el a cége többségi tulajdonát a Renault-nak.

Számunkra a hatvanas-hetvenes évekbeli Gordini-modellek, a Renault 8, 12 és 17 a legemlékezetesebbek, hiszen ezekkel is versenyzett Ferjáncz Attila. A márka aztán az Alpine-nal együtt beolvadt a Renault Sport részlegbe, és csak 2010-ben vették elő újra, amikor a Clio RS és a Twingo RS különkiadása viselte az ikonikus nevet. Sajnos ennél többet nem tudtak kihozni belőle, ezért a Gordini éppen a feltámadását várja.

Abarth

Carlo Abarth éppen az olasz Cisitalia versenycsapatának vezetője volt, amikor megszűnt a gyártó, ezért egy befektető bevonásával megvásárolta a cég maradékát, és 1949-ben megalakult az Abarth. Az új márka folytatta a részvételét a motorsportban, és még nagyobb sikerekre tört a hegyi futamokon és a pályaversenyeken, miközben alkatrészeket és kiegészítőket gyártott a Fiat, Lancia és Simca modellekhez.

Az Abarth 1971-ben került a Fiat tulajdonába, és az olasz autógyártó versenyrészlege lett,

olyan legendákat alkotva, mint a 131 Abarth. A hetvenes évek végén aztán összevonták a Lancia motorsport-csapatával, ebben a korszakban készült a Lancia 037, amivel 1983-ban megnyerték a rali-világbajnokságot. Az önállóságát vesztett Abarth neve már csak néhány sportosra hangolt modellen tűnt fel, mint a Ritmo és később a Stilo.

2007-ben jött el a nagy feltámadás a Fiat önálló sportmárkájaként, az első új Abarth a Grande Punto volt. A legtöbbet a Fiat 500 különféle változataiból adják el, ezt a típust a mai napig gyártják. A kínálat érdekessége volt még a nevével is múltidéző 124 Spider, amit a Mazda MX-5-ből építettek az olaszok motorjával. Az Abarth jelenleg is aktív, de eltűnt a radarról, a Fiatnak ugyanis jelenleg nem igazán van olyan autója, amiből dögös sportmodellt lehetne építeni.

AMG

Hans-Werner Aufrecht és Erhard Melcher eleinte nem jöttek ki jól egymással, de a motorsport iránti rajongásuk révén barátok lettek a Mercedesnél dolgozó kollégák. Szabadidejükben versenyautókat építettek, majd miután a Mercedes a hatvanas években kiszállt a motorsportból, 1967-ben saját vállalkozást alapítottak.

Az AMG rövidítése Aufrecht és Melcher nevéből, valamint Aufrecht szülővárosa, Großaspach nevéből jött ki.

1971-ben azzal vonták magukra a figyelmet, hogy az autójuk második lett a 24 órás futamon Spában, ekkor már nemcsak versenyautókat, hanem közúti modelleket is építettek. A Mercedesnél eleinte nem nézték jó szemmel a konkurenciát, de a nyolcvanas évek végére az AMG lett a gyári versenycsapat, számtalan sikert arattak együtt a DTM-ben.

1990-től egy megállapodás keretében a Mercedes értékesítette és szervizelte az AMG-modelleket.

Melcher még a hetvenes évek elején lépett ki a cégtől, 1999-ben pedig Aufrecht adta el a részesedését, 2005-re került teljesen a Daimler birtokába az AMG. Az első közösen fejlesztett modell az 1993-ban bemutatott C 63 AMG volt, míg az AMG első önálló modelljének a sirályszárnyas SLS AMG számított. Sokat változott az autózás az eltelt fél évszázad alatt, de a három betű a mai napig a legizmosabb Mercedeseket jelöli.

Ghia

Giacinto Ghia 1916-ban alapította a karosszériaépítő cégét, amely több Alfa Romeo, Fiat és Lancia számára gyártott egyedi karosszériát. A fénykorát már Ghia halála után élte a márka, amikor a korábbi dizájner

Luigi Segre irányítása alatt meghatározó szereplője lett az autódizájnnak.

Az ötvenes-hatvanas években a Chrysler, a Ford és a Volkswagen is rendelt formaterveket a cégtől, a legismertebb talán az utóbbi, a Karmann Ghia lett.

1967-ben Alejandro de Tomaso birtokába került a Ghia, de nem tudta gazdaságosan működtetni, ezért három évvel később eladta a Fordnak. A formatervező stúdiót tovább hasznosította az amerikai gyártó, itt készült például az első Fiesta dizájnja, és 2012-ig számos látványos tanulmányautó is, míg a Ghia nevet a legjobban felszerelt Ford-modellek kapták 1973-tól egészen a kétezres évekig, ekkor a dicső múlt nélküli Titanium váltotta fel.

Vignale

Alfredo Vignale 1948-ban nyitotta meg a karosszériaépítő cégét, az ügyfelei közé elsősorban olasz márkák tartoztak, mint az Alfa Romeo, a Ferrari, a Fiat, a Lancia és a Maserati. 1969-ben, Alfredo halála előtt nem sokkal a De Tomaso vette meg a céget, aminek akkor már a tulajdonában volt a Ghia, és a két márkát együtt adta el a Fordnak,

az amerikai gyártó pedig inkább a Ghia nevét vitte tovább a modelljein.

A kilencvenes években a Vignale neve feltűnt az akkor a Fordhoz tartozó Aston Martinnál, majd 2004-ben Focus Vignale néven jött ki a kompakt modell kabrióváltozatának prototípusa, de gyártásba már CC néven került. 2013-ban nagyszabású tervekkel élesztette fel a Vignale márkát a Ford, az autók a gazdag felszereltség mellé finoman módosított megjelenést és egyedi szolgáltatásokat kaptak, de végül ebből is egy hétköznapi felszereltségi szint lett.

Ez is érdekelhet: