Bár egy olyan típusról, mint a BMW X6, általában a toleranciánál és segítőkészségnél előbb jut eszünkbe a világ leigázásának vágya és képessége, az előítéletesség ez esetben is káros, ráadásul téves is. Az X6 tényleg nagy, erős és teljesen értelmetlen – ha nem épp ez adja meg az értelmét –, ám kifejezetten figyel a többiekre, akik javarészt kisebb, gyengébb, és hasznosabb járművel közlekednek. Mert bár tényleg akkora a hűtőmaszkja, mint egy kétszárnyú kertkapu, ami rosszabb látási viszonyok esetén kellemetlen és rendkívül furcsa szituációkat eredményezhet, a BMW nem maga elé szórt jancsiszegekkel, spriccelő savval vagy beszédgenerátoros fenyegetéssel tart távol a kertkaputól, hanem előzékenyen kivilágítja azt.

De nézzünk a kapu mögé! Az X6-os jelentős modell a márka életében: ez az első SAC-uk (Sports Activity Coupé), amivel megmutatták, hogy a sokak által feleslegesen vásárolt, de amúgy praktikus, magasabb építésű, fokozott terepképességű, jól pakolható, tágas SUV-k (Sport Utility Vehicle) is könnyedén átalakíthatók utasnak és csomagnak egyaránt szűkebb, a tetővonal lehúzása ellenére sem sportos vagy elegáns vonalvezetésű divatkocsikká.

Ha meg már úgyis értelmetlen az egész, miért ne lehetne teljesen értelmetlen? 21 colos, peres gumikkal, nehogy legalább minimális terepet bírjon, 4,4 literes, duplaturbós benzinmotorral, mintha az autóipar jó ideje nem a downsizingról szólna, 530 lóerővel és 750 Nm nyomatékkal, hogy ha úgy adódna, végig lehessen húzni vele néhány összeakasztott Combinót is a Nagykörúton.

Abban meg semmi meglepő nincs, hogy a BMW az értelmetlen alaphelyzetből is képes zseniális, élvezetes terméket készíteni. Hiába a benga, 2,3 tonnás test, a magas építés, az X6 M50i nemcsak ahhoz képest megy nagyot. A V8-as úgy lódítja meg, mintha a kocsi véletlenül beleakadt volna egy felszálláshoz gyorsító repülőgépbe: 4,3 másodperc alatt ér álló helyzetből százra, ami az über-villanyautókon innen őrületes érték.

A vezető nyugodtan kapaszkodhat a kormányba – az utasok meg amibe tudnak –, mert a nyolcfokozatú automata tökéletesen végzi a dolgát, élvezetből lehet ugyan kapcsolgatni a váltófülekkel, de szükség nincs rá. Mondjuk váltásra se nagyon lenne, a nyomatékmaximum már 1800-as fordulatnál rendelkezésre áll, az X6 gyakorlatilag fokozattól és sebességtől függetlenül sokkoló gyorsulásra képes.

A tévé előtti fotelben élő, született autóipari szakértők erre persze mondhatják, hogy nagy teljesítmény még nagy tömeget is képes dinamikusan mozgatni. Ez igaz – a kérdés csak az, hogy hogyan. A tesztautó négykerék-kormányzása jócskán hozzájárult, de ezzel együtt is valószerűtlenül fordulékony és kezes kocsi az X6-os, nagy sebességnél – vagyis másodpercekkel később – viszont már az döbbent meg, mennyire fekszi az utat. Ebben a kijelentésben sajnos nemcsak a „mennyire fekszi”, hanem az „utat” is hangsúlyos, és mivel a magyar úthálózat viszonylag kis százaléka nevezhető jóindulat nélkül útnak, fel kell készülni, hogy a többi szakasszal nem kompatibilisek a tanklánctalp-szélességű gumik, és a high-tech futómű sem képes prémiumkomfortot biztosítani, csak szenved, mint a vezetője, ha praktikus érveket kell sorolnia az autója mellett.

Mire jó akkor az X6 M50i? Remekül demonstrálja, hogy a tulajdonosának nemcsak igénye van csúcstechnikájú, az autósok kilencvennyolc százaléka számára elképzelhetetlen menetteljesítményű kocsi birtoklására, hanem lehetősége is, de véletlenül sem szorítják észszerű szempontok. A demonstráció költsége – a tesztautó esetén – több mint 42 millió forint.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Donkó Péter)