Az állapota távolról sem hibátlan, de az ismert tulajdonosa miatt is érdekes lehet ez a 40 éves Mercedes-Benz 450 SEL, aminek először az üléskárpitjától szabadulnánk meg.

1980-ban a Boy című albummal mutatkozott be a U2, és hogy megünnepelje az első nagyobb sikerét, Bono a Mercedes korabeli csúcsmodelljével lepte meg magát. A vadonatúj 450 SEL a 4,5 literes V8-as motorjával ma is megbecsült veteránnak számít.

Bono autója azonban nem egy a sok közül, és ezt rögtön észreveszed a belső térről készült képeken. Úgy tudni, hogy nem az énekes, hanem

egy későbbi tulajdonos gondolhatta jó ötletnek a tehénmintás kárpitot, ami az üléseken kívül az ajtókat és a kalaptartót is borítja.

A hifi azonban még Bono idejében kerülhetett az autóba, a csomagtérben lévő erősítőkből és az ajtókon lévő jókora hangszórókból áll, a CD-tár az utas ülése alá került, és a biztonság kedvéért egy tűzoltókészülék is van a fedélzeten.

A 450 SEL egyébként eredetinek tűnik, de azért távolról sincs hibátlan állapotban,

néhány eleme hiányzik, a karosszéria és az ülés is kopottas. Aki mégis fantáziát lát benne, a Car and Classic aukcióján szerezheti be, ahol 14 ezer fontnál tart a licit, ez közel hatmillió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Michael Jordan egykori Mercedese ismét eladósorba került

Nem kelt el a Lorinser által tuningolt kupé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
0% Igen, tetszett.
0% Igen, de csalódás volt.
0% Még nem, de megnézem.
0% Szerintem ez most nekem kimarad.