A brit szereti a Forma-1-et, de nyerni is szeretne.

Jenson Button számára a nyári szünet valószínűleg gondolkozással fog telni, ugyanis a brit pilóta még mindig nem tudja, hogy maradjon-e a Forma-1-ben, vagy esetleg ideje lenne már továbblépni. A rajtrács legtapasztaltabb pilótáját az első csapatával, a Williamsszel is összeboronálták a 2017-es idényre, de a pilóta csak akkor szeretne maradni, ha nyerni is tud.

„A Forma-1-ben vezetni még mindig nagy élmény a számomra. De a sportág nem csak a versenyzésről szól, hanem a győzelemről is, amiben már nagyon rég nem volt részem.”

A 36 éves pilóta szerint azonban jó irányba halad a sportág.

„A szélesebb és gyorsabb abroncsok a jó irány, a sport megy fölfelé. Remélem, hogy több olyan futamban lesz részünk, mint amilyen Barcelona volt, amikor négy pilóta volt harcban a győzelemért. Az, hogy csak két pilóta ugyanannál a csapatnál esélyes a címre, az viszont nagyon lehangoló.”

„Nem tudom, hogy milyen lesz itt jövőre. Amit tudok, hogy a mostani három csapat lesz ugyanúgy a mezőny elején, de remélem, hogy a McLaren-Honda közelebb tud hozzájuk férkőzni.  Nagyon jó csapat van mögöttem az tény, és örülök, hogy én is részese lehetek a projektnek. De ha nem vagy a pódiumon és még csak nem is vagy versenyben érte, akkor nem lehetsz igazán boldog.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés