A tizenkét lövetű Centurion ágyú nagyjából úgy viselkedik, mint egy forgótáras pisztoly, és lényegében bármilyen támadás elhárítására alkalmas. Tony Stark elbújhat.

Az amerikai hadihajókon a '80-as évek óta a Phalanx nevű rakétaelhárító rendszert használják, a Chemring és a Raytheon által fejlesztett technológia viszont jóval fejlettebb annál: a Centurion a felszíni célok elleni rakéták elhárításán túl a rekétameghajtású lövedékekkel és az aknavetőkkel szemben is hatásos védelmet nyújt, az egymástól függetlenül, különböző lőszerekkel tölthető és egyenként kilőhető csöveknek köszönhetően pedig bármilyen támadás elhárítására alkalmas. Persze a beborulás ellen ez sem véd.

A rendszer másik nagy előnye, hogy kialakításából fakadóan bármilyen hadihajóra telepíthető a legkisebb naszádoktól a Nimitz-osztályú repülőgép-hordozókig (de talán még betonból épült hajókra is). Bár a prototípust szárazföldön már sikeresen tesztelték, arról egyelőre nincs hír, hogy az amerikaiak mikor fogják rendszeresíteni a technológiát.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés