Az amerikai autógyártóknak nem volt túl jó hírük a hetvenes-nyolcvanas években, és ezt csak fokozta, amikor Szaddám Husszein rendelt 25 ezer Chevrolet Malibut, majd az első szállítmány után lemondta a többit, állítólag annyira rosszak voltak az autók. Vagy csak az iraki diktátor ravasz húzásáról volt szó?
Az autóipar egyik legérdekesebb története kerekedett abból, amikor az iraki diktátor Szaddám Husszein megrendelt 25 ezer Chevrolet Malibut a General Motorstól, de annyira elégedetlen volt az első szállítmánnyal, hogy azonnal lemondta a többit. Az 1980-ban kötött szerződés részletei nem ismertek, de az biztos, hogy Iraknak nem volt saját autógyára, nagy szüksége volt viszont egy nagy flotta olyan autóra, amit állami és taxicélokra használhat. Jó kérdés, hogy miért esett a választása éppen a Chevrolet Malibura – talán azért, mert az amerikai holmik divatosak voltak akkoriban –, de nem ez az egyetlen dolog, amit nehéz megérteni Szaddámmal kapcsolatban.
Mindenesetre nem kaphatta meg csak úgy az autókat az Egyesült Államoktól, az USA ugyanis szankciókat vezetett be Irakkal szemben, miután Szaddám ’79-ben hatalomra került, mert úgy vélte, hogy pártja támogatja a terrorizmust. Az üzlet közvetítése ezért a General Motors kanadai leányvállalatára hárult: az autókat az ontariói üzemben gyártották, és a halifaxi kikötőből szállították ki.
A terv szerint mindenki jól járt volna, hiszen a GM megkapja a pénzét, mai értéken számítva több mint 200 millió dollárt, Irak megkapja az autóflottát, és még a kanadai kormány is keresett volna az üzleten.
1981-ben azonban, amikor a megrendelt flotta első felét kiszállították, minden rosszra fordult.
De nem a Malibu gyenge hűtése miatt, hiszen a GM-nél is gondoltak rá, hogy meleg lesz a sivatagban, ezért speciális szériát építettek. Az „iraki taxi” néven ismert autókat nagyobb kapacitású hűtővel, megerősített futóművel, hatásosabb légkondicionálóval, tekerős ablakemelővel és strapabíróbb ülésekkel szerelték fel. A 3,8 literes, 110 lóerős V6-os motorjához pedig háromfokozatú kézi sebességváltót adtak.
Az iraki kormány azonban azt állította, hogy az autók teljesen használhatatlanok, annyira gyakran elromlanak, és olyan hosszú hibalistát állítottak össze, hogy a szállítmány másik felét már nem is kérik.
Szaddám felmondta a szerződést, pedig a GM mindent megtett, hogy mentse a menthetőt, csaknem száz szerelőt küldött ki Irakba,
hogy megjavítsák az autókat, de nem volt mit tenni. A hátralévő 12 500 autó a halifaxi kikötőben rostokolt, a General Motorsnak pedig ki kellett találnia, hogy mi legyen velük.
A korabeli pletykák szerint az autókat a kanadai kormánynak kellett volna felvásárolnia több mint 100 millió dollárért, a GM azonban másként döntött. Ahelyett, hogy kormányzati szolgálati autónak adta volna el, amire tökéletesen alkalmas lett volna, szétszórta a márkakereskedések közt, hogy nyomott áron, 6800 kanadai dollárért adják el őket, ez az összeg egyébként ma 16 ezer amerikai dollárnak felelne meg. Lehet, hogy soknak tűnik egy rakás ócskavasért, de
csakhamar kiderült, hogy az iraki taxik nem is olyan rosszak, mint ahogyan Szaddám kormánya beállította őket.
A vevők, akik végül megvették az iraki Malibukat, csak egy olcsó új autót kerestek, és kiderült, hogy egészen strapabíró gépek voltak ezek,
legalábbis nem rosszabbul összeszereltek, mint bármely másik GM-termék akkoriban. A fiaskó után évtizedekig csak találgatások folytak arról, hogy hol mehetett félre az üzlet. Sokak szerint Szaddám csak meg akarta spórolni a pénzt arra az esetre, ha az akkor zajló iráni-iraki háború még rosszabbra fordulna. De más irakiakhoz hasonlóan a diktátor is nagyra értékelte az amerikai autókat, ezért a hírek szerint a háborúban elesett katonák családtagjai kaptak a Malibukból kárpótlásként.
Kanadában az iraki taxinak készült Malibukat főleg a gyári dolgozók vették, akik jól tudták, hogy az autókkal valójában nincs is annyi gond. A készletet egészen gyorsan eladták, ezért ami a General Motors számára rémálomnak indult, valószínűleg jobban végződött, mint azt a cég remélni merte. Manapság azok a kanadaiak, akiknek volt ilyen autójuk, szép emlékekkel gondolnak vissza rá, és bár a legtöbb már a roncstelepen végezte, azért akad néhány rajongó, aki megőrizte a történelemnek ezt az érdekes szeletét az utókor számára.
(Forrás: The Drive, fotók: General Motors, Getty Images)