Az eredeti Citroën DS még limuzinként is elég feltűnő, hát még kecses kabrióként, amit egy másik Citroën DS-ből épített autószállítón visznek.

1955-ben, amikor a párizsi autószalonon a Citroën bemutatta a DS-t, óriási volt a megdöbbenés, hiszen ehhez fogható autót még nem látott a világ. A francia-olasz dizájner Flaminio Bertoni által tervezett áramvonalas karosszéria, a hidropneumatikus felfüggesztés és a félautomatikus váltó jövőbemutatónak számított, és óriási sikert hozott.

Bertoni már 1954-ben tervezett kabriót a DS-ből, majd öt évvel a gyártás kezdete után, 1960-ban a Citroënnél úgy döntöttek, hogy valóra váltják ezeket a terveket.

A gyártást a Chapron karosszériaépítő műhelyére bízták, amely a francia elnöki autókat is jegyezte. A DS kabriókat előbb a Chapron, majd közvetlenül a Citroën értékesítette.

A képeken látható kabrió 1969-ből származik, és alaposan felújították. A ritka tartozékok közé sorolható az a tető, ami kupéformájúvá teszi a nyitott Citroënt. A DS-széria legjobbnak tartott motorjával, a 2,1 literes négyhengeressel szerelték, ami 104 lóerőre képes.

Még érdekesebb persze a másik Citroën, ami szállítja.

Pierre Tissier a hetvenes évek elején alapította meg a karosszériaépítő cégét, és engedélyt kért a Citroën DS átalakítására.

A nyújtott áruszállítóknak csodájára jártak egész Franciaországban, lapkiadók használták az újságok minél gyorsabb szállítására, és mint a képeken is látható, rendkívül stílusos autószállítók is készültek belőle.

A tréler alapjául szolgáló Citroën DS 1970-ben készült, de az orrát a régebbi, 1967-es modell mintájára alakították át, a hőelvezető nyílásokkal szerelt sárvédők még régebbről, ’61-ből valók.

Az autószállítót a DS-sorozat legerősebb motorjával, a 2,3 literes, befecskendezős négyhengeressel szerelték, a teljesítménye 126 lóerő.

A Citroën-autószállító belső tere is stílusos, a DS Pallas ülései kerültek bele, a múltjáról annyit tudni, hogy a dél-franciaországi utakon használták. A két DS most egyben eladó, a berlini Thiesen Automobile keresi az új tulajdonosát, de az árát csak komoly érdeklődőknek árulja el – az biztos, hogy jóval több két hagyományos DS-énél.

Ez is érdekelhet:

De Gaulle Citroënje három keréken is megvédte az elnököt

Francia elnöki limuzinok az első DS-től a legújabbig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés