Luigi Colani életműve rendesen megosztotta az embereket, és nem jelentett kivételt ez alól az a Ferrari Testarossa sem, amire szuperáramvonalas karosszériát álmodott, hogy a Lotec tuningolt motorjával döntsön sebességrekordot.

A diplomáját aerodinamikából szerezte Luigi Colani német formatervező, akit mindig is lenyűgöztek a kerek, organikus formák. Abban a korban, amikor minden egyre szögletesebbé vált, különcként alkotta lehetetlenül kerek formaterveit, akár egy autógyártónak, akár más területen dolgozott. Munkájával nem először tört a csúcsra, például amikor futurisztikus karosszériával szerelt Citroën 2CV-je fogyasztási rekordot döntött 1981-ben.

Colani ebben a kastélyban lakott, és így képzelt el egy motorkerékpárt a saját stílusában

Colani egyszerűen utálta a szögletes formákat, a derékszögeket és a kemény, egyenes vonalakat.

Az ő világa kerek volt, ezért mindent kerekre tervezett, gömbalakú tévékészülékeket, ívelt székeket, lágy formájú szemüvegeket rajzolt, a konyhakoncepciója úgy nézett ki, mintha egy űrhajó mentőkapszulája lenne. Colani ugyanakkor nagyon makacs volt, sértette az elutasítás, arrogáns modora miatt szinte minden kollégájával összeveszett. Nem volt egyszerű alak, na.

Ki mondta, hogy egy autó nem nézhet ki így? Colani Le Mans koncepciója 1970-ből
Colani tervezett fényképezőgépet a Nikonnak, ezt a pilótafülkét pedig az Airbus számára alkotta
A nyolcvanas évek végén Colani egy sebességrekorder autót akart építeni egy Ferrari, egy Lamborghini vagy egy Porsche alapjára.

A választása végül a Testarossára esett, de az ikonikus ék alakú karosszéria nem maradhatott változatlan, nem volt elégedett az aerodinamikájával. A tervezés során mindent az áramvonalasságnak rendelt alá, ez magyarázza a Ferrari domború idomait és a szinte komikusan hosszúra szabott első túlnyúlását.

Az eredeti Testarossa, ahogyan mindenki ismeri. Colaninak persze nem volt elég jó
A csökkentett légellenállás persze még nem minden, ezért a német tuningcég Lotec segítségét kérte a 380 lóerős 12 hengeres motor izmosításához.

A Lotec, ahol egyszer turbós Mercedes-motort is szereltek már Ferrari F40-be, két turbótöltővel növelte 750 lóerőre a teljesítményt, a maximum nyomatékot pedig 450-ről 900 Nm-re duplázta. Az akkoriban hihetetlennek hangzó teljesítményt egyszerűen ötfokozatú kézi sebességváltó továbbította a hátsó kerekeknek.

Az izmosabb motor komolyabb hőszigetelést igényelt, ezért a McLaren F1-hez hasonlóan aranyfóliával borították be a motorteret, a prototípus nevét Testarossáról Testa d’Oróra változtatták. A karosszériaelemek ugyan szuperkönnyű anyagból készültek, a Ferrari tömege mégis 1650 kilogrammra nőtt.

Még az F40-éhez hasonlóan széles, 335 milliméteres hátsó abroncsokkal is kihívást jelentett a vezetése.

Colani két másik átépített autójával együtt 1991-ben a bonneville-i sóstómederbe vitte a Testa d’Orót, ahol Mike Strasburg vezette, és 340 km/órát ért el vele. A rekordhoz ez akkor még kevés volt, ezért a következő évben visszatértek, és bár az autó nagyrészt változatlan maradt, ezúttal 351 km/óra lett a legnagyobb sebessége, amivel

ha abszolútban nem is, de saját kategóriájában rekordot döntött a Lotec által tuningolt Colani-Ferrari.
A nyughatatlan dizájner persze nem elégedett meg az eredeti karosszériával, és teljesen a saját ízlésére szabta a Testarossát.

A Tesla d’Oro tanulmányautó karosszériája a hatalmas szélvédőjével és gigantikus első szárnyával szinte sokkolta a közönséget, egyben büszkén hirdette Colani utánozhatatlanul egyedi stílusát. A koncepcióautót 2015-ben egy aukción adták el 1,7 millió dollárért, Luigi Colani pedig 2019-ben, 91 évesen hunyt el, megosztó, de gazdag örökséget hagyva a formatervezés világára.

Colani egyik utolsó munkája volt az űrhajószerű kamion koncepciójának továbbgondolása

Ez is érdekelhet:

Marcello Gandini elhatárolódott az új Countach dizájnjától

A legendás formatervezőnek nem tetszik az új Countach, és ennek most hangot is adott.

Horacio Pagani három percben elmeséli, mitől különleges a Pagani dizájnja

Ha mindig is érdekelt, miért néznek ki így a Pagani szuperautói.

Gyönyörű lett ez a modernizált Ferrari Testarossa

Nem lett belőle elektromos autó, inkább a 12 hengeres motorját dolgozták át.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában