Ilyen büntetésre talán még maga Daniel Abt sem számított.

A valódi versenyek híján a Formula E pilótái a sorozat virtuális bajnokságában (Race At Home Challenge) mérik össze tudásukat. Múlt héten az Audi Sport versenyzője, Daniel Abt csalt a berlini futamon, ugyanis nem ő száguldozott a virtuális pályán, hanem helyette egy profi szimulátoros, Lorenz Hörzing szerzett dobogót a nevében.

A turpisság hamar kiderült: a versenytársaknak az tűnt fel, hogy az eddig szenvedő Abt most hirtelen harmadik helyezett lett, amire a bajnokság szervezői  nyomozásba kezdtek, az IP-cím pedig lebuktatta.

A csalásnak lett következménye a valóságban is. Egyrészt Abt 10 ezer eurós bírságot kapott, amit egy általa választott jótékonysági szervezetnek kell átutalnia, másrészt az Audi bár hivatalosan csak felfüggesztette őt, de úgy tűnik, ez egyenértékű a kirúgással:

„Az Audi közölte velem, hogy elválnak az útjaink, és többé nem versenyzünk együtt a Formula E-ben”

– nyilatkozta maga Abt, aki egyébként bocsánatot kért a történtekért. Ez a kis balhé már csak azért is elég kínos lehet neki, mert az édesapja az Audi Sport vezetője.

Az Audi azzal magyarázza a döntését, hogy a márka szellemisége összeegyeztethetetlen azzal, amit Abt tett.

Ja, és az Abt helyett versenyző Hörzinget is kizárták a saját bajnokságából, vagyis eltiltották a szezon hátralévő részére.

(Forrás, fotó: fiaformulae.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés