A Honda kis kéthengeres retrómotorja szívdöglesztően néz ki, de még gyárilag feldíszített különleges kiadásában is vannak gyenge részletei, használhatósága pedig erősen korlátozott.

Vaskos kerekek, nagy villaszög, alacsony ülés: ez egy úgynevezett bobber, a '30-as években kialakult stílus mai újraértelmezésével készült klasszikus hangulatú, minimalista motorkerékpár.

Dizájn

A Rebel 500-at megjelenése idején sok kritika érte, melyek szerint nem volt elég jól eldolgozva, befejezve optikailag. A 2020-as modell SE változata sokkal készebben van. A fekete gumiharmonika az első teleszkópokon teljessé teszi a Batman-hangulatot, végre semmi sem csillog a gépen. A négy nagy fényerejű LED-ből álló fényszóró és a digitális műszeregység viszont pont azt a kis modernséget teszi hozzá a klasszikus hangulathoz, ami kell ahhoz, hogy a Rebellel érkező Batmant a digitális kor kiberbűnözői is komolyan vegyék.

Az SE változat legegyértelműbb ismertetőjegye a fekete gumiharmonika az első teleszkópokon

Az apró, egyszerű soros kéthengeres blokk a vezérműtengelyek végeit jelző krómpöttyökkel, a nagy vízhűtővel és a tekintélyes kipufogódobbal kapja meg ugyanezt az optikai komolyságot. Lehet, hogy kicsi vagyok, de rendesen meg vagyok csinálva, be vagyok fejezve, üzeni a Rebel a nem-hondás világnak.

A gyújtáskapcsoló a motor bal oldalára, a tank alá került. Hangulatos stíluselem, de aki gyakran hagyja ott városi környezetben a motorját az utcán, hamar meg fogja utálni, hogy a kormányzár viszont egy másik kulcslyuk használatával, a motor túloldaláról reteszelhető.

A gyújtáskapcsoló a tank alá került

Még néhány részlet, ami tetszett: a rövid száras, fekete tükrök remekül passzolnak az összképhez. A matt sötétségből feketén kiragyogó csővázat előzékenyen legumizták ott, ahol kidörzsölné a festést a nadrág. A minimalista matricázás a tankon, hátsó sárvédőn pont elég és még ezt is leszedheti, aki végletesen dark lelkű gépet akar. A látványos váltórudazat - külön szobor a szoborban. A sötétített, de a menetjelzővel együtt derengő indexeket szeretném hazavinni hangulatvilágításnak az éjjeliszekrényemre.

Az indexek szépen derengenek a menetjelző fény mellett

Van azért két részlet, amit illett volna jobban eldolgozni. A primitív műanyag kormánymarkolat még viccnek is rossz, a nyereg vékony, gagyi, nyomott mintás műbőre szintén a kellemetlenségig olcsó hatást tesz. De szerintem ezt direkt csinálta meg így a Honda, hogy a Rebel új tulajdonosa azonnal lecserélje ezeket akár gyári, akár utángyártott szebb, kellemesebb darabokra és ezzel a kis utógondoskodással igazán személyes kapcsolatot alakíthasson ki motorjával.

Végül még két technikai dolog, ami nekem nem jött be: egyrészt a lánc. Egy ennyire tömör, fekete, egységes tárgyhoz sokkal jobban illene az öröklétet hangsúlyozó kardánhajtás vagy egy szép, fekete szíj. A másik, hogy bármilyen stílusos is a minimalista műszerblokk, egy fordulatszámmérőt valahogy még jó lett volna bedolgozni a kijelzőbe. Hiszen annyira azért nem alacsonyan járós, békés ez az 500-as motor, hogy ne kelljen pörgetni néha, ha menni akarunk.

Furat x löket: 67 x 66.8 mm

Technika

A Honda soros, kéthengeres, 471 köbcentis alap-blokkja a stílushoz igazított, enyhén módosított karakterisztikával került a Rebelbe. A hatfokozatú váltó a régi, a kuplungot viszont könnyebb, finomabb assist-and-slip szerkezetre cserélték. A fék blokkolásgátlós, a gumi elöl 130, hátul 150 mm széles.

A főbb műszaki adatok: 46 lóerős teljesítmény 8600-as, 43 Nm-es nyomaték 6300-as fordulaton; 11,2 literes tank; 69 centis ülésmagasság; 28 fokos villaszög; 191 kilós saját tömeg. A részletes adattábla itt található a Honda weboldalán.

Méretek: 2205 x 820 x 1090 mm

Élmény

Az igazán érdekes, látványos motorokkal mindig az a baj, hogy a tervezésnél valahogy, valamikor elkezd kimaradni az ember a képből. A végén ott egy szép tárgy, egy kétkerekű szobor, ami önmagában teljes egész. Aztán jön az ember, ráül és minden elromlik.

180 centi vagyok, de nekem ez a motor már kényelmetlenül kicsi. A nagyon alacsony üléshez képest már túlságosan hátul van a lábtartó, a bal lábfejem szabályosan beakad a kuplungkar alá és terpeszben kell ülnöm, nem tudom a térdeim közé fogni a tankot. A térdem kényelmetlenül magasra kerül, pár tíz kilométer után néha zsibbadni, görcsölni kezdett a lábam. És nincs hova nyújtogatni, még utólagos megoldással se nagyon: nehéz elképzelni, hova kerülhetne egy chopperes előretolt lábtartó a rövid motoron. Ha pedig meg kell állni, túl közel van a föld, túl kis szögekben törik a térd, a boka, kényelmetlen így kifacsarva tartani a motort.

A kormány alacsony,  az egész motor valahol alig deréktáj felett véget ér. Szélvédelem semmi, mintha egy repülő szőnyegen ülnénk, nem is motoron. A műszeregység is nagyon alacsonyan és közel van, a zárt bukósisak állrésze pont úgy takarja ki az órát, mint a kisméretű robogókon, mindig le kell nézegetni, ha kíváncsi az ember, mennyivel megy. A szép kis tükrök szűken állnak, elsősorban saját könyökét nézegetheti bennük az ember. A szépségért szenvedni kell: ez itt úgy működik, hogy a Rebel szép, én meg szenvedek.

Nagyon lent van az ülés, nagyon közel a lábtartó: minél kisebb az ember, annál testhezállóbb neki a Rebel
A műszeregység hátul és lent van, a zárt sisak állrésze kitakarja

Ez az 500-as motor valahogy úgy szeret menni, mintha feleekora blokkja lenne. Igazából a 80-90-es krúzolásnál a legharmonikusabb. Ilyenkor kellemesen alacsony a fordulatszáma, bugyborgós, stílusához illő, szép a hangja és innen lehet még nyomatékból szépen elindulni, ha kicsit mégis gyorsítani kell. A bejáratós, alig pár száz kilométert futott motorral 120-nál gyorsabban nem is volt szívem menni, de már itt is tiltakozva, ércesen üvölt szegény, nem szereti, nem kívánja.

A lapos villával, szűk kormányelfordulással méretéhez képest meglepően nagy hely kell a kis sebességű manőverezéshez, tologatáshoz. Az első futómű rendben van, de a hátsó rugózás nagyon kemény, voltak úthibák, amikor szabályosan felröppentem egy kicsit az égbe a nyeregből. A külső Üllői út maga a rémálom a Rebellel.

Ami viszont parádés: a kezelhetőség. Vajpuha, mégis rövid úton jár és nagyon precíz, egyértelmű fogáspontú a kuplung - bárcsak minden motoron ilyen lenne! A váltó is pontos, és kedves figyelmesség, hogy ha mégis sikerül egy kicsit beügyetlenkedni két fokozat közé a szerkezetet (nekem néha összejött), a műszeregységen a visszajelzőn nem 2-es vagy 3-as jelenik meg, hanem egy -- szimbólum, ami még optikailag is jelzi: próbáld újra!

Csak a legszükségesebbek, plusz egy fokozat-visszajelző
Gyújtás ráadásakor a műszer is emlékeztet, hogy min ülünk

A fék kiválóan adagolható, a szimpla első tárcsa ereje elég a motor kis tömegéhez. A kapcsolók, kezelőszervek precízen, egyértelműen, hondás tökéletességgel működnek. Könny szökött a szemembe attól a gondosságtól, ahogy az indexkapcsoló formáját kialakították a tervezők: az ujj görbületéhez igazodva jobbról-balról egyaránt ergonomikusan tologatható.

A Rebel 500 fogyasztása pedig megjelenéséhez, stílusához képest elképesztően jó. Autópályára nem mentem vele, nagyon nem is arra való, de 90-100-as túratempó mellett, némi városi csettegéssel és egy pár tucat kilométeres kétszemélyes kirándulással nem tudtam többet tankolni bele hat liter benzinnél 160 kilométer után. Ez kevesebb mint négy liter százon.

Kinek szól?

Rendkívül könnyű kezelhetőségével, alacsony ülésével és visszafogott, nyugodt menetdinamikájával a Rebel 500 elsősorban kezdő lánymotornak lehet ideális. Ezt alighanem még a Honda is így gondolja, mutatok egy erre utaló gyári sajtófotót:

Honda Rebel alapmodell, lánnyal a nyergében a gyári galériából
Rebellis kis Honda, egy igazi színfolt a belépő motorok piacán

A Rebelt nagyon nézik és mindenkinek tetszik. Aki kedveli a látványos belépőket, tökéletes fellépőpartnert talál ebben a fekete kis Hondában. Az alapváltozat 2,25 millió forintba kerül, de még a sokkal egységesebb, készebb SE modell is csak 2,33 millió. Ez a pénz igazán nem sok egy ennyire érdekes, A2-es jogsival is vezethető de azért nem túl gyenge kezdőmotorért.

És ha megtetszik a stílus de, elkezd kevés lenni az erő, hamarosan lesz majd hova továbblépni! A Honda már reszeli-csavarozza a Rebel 1100-at, az Africa Twin jókora, bitang erős kéthengeresével, a motor jövőre érkezik a piacra. Na, az lesz majd az igazán félelmetes lázadó!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés