Paródiának tűnik: egy autót, amelynek a lényege a megfizethetőség és az ár-érték arány, teleextrázzák, aztán elnevezik Prestige-nek. Ritkán sül el jól az ilyesmi, szerencsésebb megfelelő szinten magabiztosan teljesíteni, mint magasabbra lőni a célt, aztán kétségbeesetten kapaszkodni. De haladjunk sorjában.

A Duster 2010-es megjelenésével szintet lépett a Dacia, és az A-ból B-be közlekedésnél nem sokkal többet tudó típusok után egy már kategóriáját tekintve is vonzó, ráadásul kellemes külsejű, és még akár terepre is alkalmas modellel új vásárlóréteg figyelmét is felkeltette. Hogy ez mennyire vezetett sikerre, jól mutatja, hogy az új Duster alapvetően teljesen ugyanúgy néz ki.

Részleteiben viszont sokat fejlődött. Kicsit divatosabb lett az eleje, LED-es menetfénycsíkot kaptak a fényszórók, lett egy műanyag betét az első sárvédő mögött, feltűnőbbé váltak a lökhárítókra felkúszó, a terepjáró-imidzset erősítő betétek, a hátsó lámpatestek pedig a Jeep Renegade átértelmezett változatai lettek.

A gyári szóhasználatban szaténfényűnek nevezett szürke külső elemek – tetősínek, lökhárítóbetétek, tükörházak – a Look csomagba tartoznak, akárcsak a krómozott kipufogóvég, a Prestige szint részei, ahogyan a sötétített hátsó üvegek és a mutatós, 17-es könnyűfém felnik is, amelyeken kellően ballonos a gumi a terepesebb, vagy akár csak kátyúsabb utakon való használathoz.

Két emlékezetes része volt az előző Duster belterének: a nem annyira szép, más kifejezéssel élve rendkívül ronda kormány, és a térdmonitor, amely a váltókarba kapaszkodó kerti törpéknek épp szemmagasságban volt, a vezető látóteréből viszont kiesett.

Mindkettőn változtattak. A kormány jól néz ki, de úgy éreztem, valamit idéz a formája. Rákerestem, és… hát, nem mondom, hogy egyértelmű, én igyekszem belelátni a hasonlóságot, már amennyire egyáltalán hasonlíthat egy légzsákos és egy légzsák nélküli kormány. Négy küllője van a Dusterének és a régi 1310-es volánjának is, ez vitathatatlan.

A Prestige szinthez alapáron járó térdmonitor feljebb került. Nem annyira, mint lehetne, mert a tervezők annyira büszkék a három, kerek légbeömlőre, hogy azokat építették a legjobban látható, fő helyre, alatta a színes érintőképernyőt jobb híján egy kiemelt, széles keret hangsúlyozza. Ezalatt húzódik egy gombsor, az automata klímavezérlés három tekerője, közepükön a kijelzőkkel: egyszerű, de kifejezetten csinos megoldás. Tapogatni nem érdemes az anyagokat, az összkép viszont teljesen rendben van.

Egy ilyen autóhoz egy nyomatékos dízelmotor illik igazán, a tesztautó viszont egy kicsi, 1,2 literes, viszont turbós benzinest kapott. A 125 lóerő elég az autóhoz, már csak azért is, mert olyan rövidek a hatfokozatú manuális váltó fokozatai, hogy az ember úgy kapcsolgatja, mint valami sportkocsiban. Meglepően jól megy aszfalton a Duster – aztán meg földúton is, nagyjából ugyanúgy. A futóműve mindkettőt bírja, sikerült megtalálni azt a közös nevezőt, hogy a terepen is élhető legyen a beltér az utasok számára, és aszfalton se lobogjon a karosszéria.

Ha viszont a terep nemcsak sík akadályokat jelent, hanem meredeket is, akkor rövid egyes fokozat ide vagy oda, hamar kiderül, hogy a mélyen ébredő nyomaték még a szaténfénynél is fontosabb lehet. Nagy gázzal kell indulni, akkor viszont szinte biztos, hogy a terepezésnek a terep végessége vagy a vezető bátorsága jelenti a végét, nem a Duster képessége.

Egyébként lényegében mindegy, milyen az 1.2 TCe jelű motor, mert már ugyanúgy nem rendelhető, ahogyan a 109 lóerős dCi sem. Helyét egy egy decivel nagyobb veszi majd át, addig egy 1,6 literes, gyengébb benzinesből és az 1,5 literes dízelből áll a kínálat. A 3,1 millió forintos indulóár körkamerás, automata klímás, Prestige csomagos, összkerekes felszereltséggel ötmillió felé is kúszhat – annyiért viszont egy nagyon kellemes és használható kocsit kapni, nem egy paródiát.

Ez is érdekelhet:

Megnőtt és felnőtt a Volkswagen Touareg - Roadster

(Fotó: Tóth István)