A huszadik század első felének Grand Prix versenyein tűnt fel, majd luxusautókat gyártott az 1905-ben alapított Delage. A harmincas években a mára szintén elfeledett Delahaye vásárolta fel, de ez sem mentette meg az ötvenes években a megszűnéstől. Pár éve egy francia vállalkozó, Laurent Tapie jelentette be, hogy feléleszti a Delage márkát.

Fényűző és áramvonalas Delage túrakocsi a harmincas évekből
Laurent Tapie áll a Delage Automobiles mögött
A neves márka igazi nagy dobással térne vissza: egy olyan hibrid hajtású szupersportautóval, ami a Formula–1-es gépek vezetési élményét ígéri közútra.

A fantasztikus formájú Delage D12 meghajtásáról egy 7,6 literes, 990 lóerős V12-es benzinmotor és egy 110 lóerős elektromotor gondoskodik, a kombinált teljesítménye 1100 lóerő.

A megjelenésével is a versenyautókat idéző Delage érdekessége, hogy a két ülése egymás mögött, tandemben helyezkedik el,

beszállni ajtók híján a felnyitható tetőn keresztül lehet. 2020-ban mutatták be a prototípusát, és a hírek szerint már tesztelik az autót a Magny-Cours-i pályán, a márka tesztpilótájának Jacques Villeneuve-öt szerződtették.

A Delage azt állítja, hogy a konstruktőri csapatának tagjai összesen 16 Formula–1-es világbajnoki címet tudnak felmutatni,

és a célja nem kisebb, mint megdönteni a Nordschleife körrekordját az utcai szuperautók között. A D12 ára 2,3 millió dollár lesz, és csak harmincat építenek belőle, az első párat állítólag már el is adták.

Ez is érdekelhet:

Hátborzongatóan szól az ezer lóerős Aston Martin Valkyrie

Megjáratták a 12 hengeres szuperautót a bahreini pályán.

Jönnek az egy példányban készülő egyedi Lotusok

Mostantól bármilyen Lotust legyártanak annak, akinek telik rá. Te mit rendelnél tőlük?

Gordon Murray szerényebb sportautója is V12-es lett

A McLaren F1 tervezője ismét nagyot alkotott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
41% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
29% Szerintem ez most nekem kimarad.