Fennáll annak a veszélye, hogy nem lesznek benne a 2017-es naptárban.

Mindkét versenyt megerősítésre várónak jelölték meg a szeptemberben kiadott naptárban, ugyanis Ecclestion még mindig tárgyal az eseményekkel kapcsolatban. A brazil verseny szervezői meglepetésüket fejezték ki a döntés halogatása miatt, mondván „2020-ig szerződésünk van minden eseménnyel kapcsolatban, amelynek eleget kell tenni, pont úgy, ahogy az eddigi 45 évben is történt.”

Ugyanakkor, mikor a Motorsport.com megkérdezte Ecclestone-t, hogy szerinte a Brazília benne lesz e következő évi naptárban, azt mondta: „Nem mernék fogadni rá.”

Ecclestone szerdán meglátogatta a brazil elnököt, Michel Temert – a verseny szervezőivel együtt, akik elárulták, hogy két órát töltött a Planalto Palotában – de azt állítja, hogy a látogatást célja nem az volt, hogy további állami támogatáshoz jusson.

„Nem kértem tőle semmit. Csak találkozni akartam vele és megtudni, hogy mi a véleménye a dolgokról, úgy általában.

„Mi volt a véleménye arról a kérdésről, hogy a F1 jót tett e Brazíliának vagy sem? Talán Sao Paulonak jót tett. De hogy Brazília többi részének jót tett volna, ki tudja? Fogalmam sincs, hogy elnökként mire képes. Az ország a politikától hangos most, amibe ő épphogy csak most lépett bele.”

„Rengeteg pénzt költöttek az Olimpiára és a Világbajnokságra, és itt, Sao Pauloban egy kicsit rosszul esik, hogy a támogató megpróbál profitálni a versenyből, vagy ha nem is profitálni, de legalábbis nem veszíteni. Szóval a végén mi, emberek veszítünk, mert minket nem tudnak kifizetni.
És Ecclestone azt mondja, annak az esélye, hogy a Német Nagydíj következő évre is a naptárban marad még kevesebb, mondván hogy „fogalmam sincs hogyan menthetnénk meg a versenyt”.

„Azt mondják, vagyis azt gondolom, hogy azt mondják készen állunk, hogy folytassuk ugyanazokkal a megkötésekkel, amiket már két, három éve meg vannak. De ez számunkra nem jó. A fejemet tenném rá, hogy nem fog megtörténni. Beszélnem kell velük a következő pár hétben.”

A végső 2017-es naptárat november 30-án fogják jóváhagyni Bécsben, az Autósport Világtanács találkozón.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés