Aki ráadásul orosz is.

A Sahara Force India Formula One Team bejelentette, hogy leigazolta Nikita Mazepint tartalékpilótának, akinek később majd ülést szeretnének biztosítani a csapatnál. A 16 éves orosz pilóta egyelőre csak beugrik majd néha tesztelni, meg a szimulátoron gyűjtheti az adatokat, úgyhogy nem fogja veszélyeztetni az idősebbeket.

Mazepin neve ismerős lehet azoknak, akik komolyabban foglalkoznak a motorsporttal, ugyanis a fiatal elég csinosan haladt felfelé a létrán. A 2014-es CIK-FIA World Championship gokart versenyen második lett, majd pedig a Formula Renault 2.0-ban versenyzett már 2015-re, ahol sikerült első évében dobogós helyezést elérnie.

Mazepin azonban nem adta fel az alsóbb szériákban való versenyzést a Forma-1 miatt, hiszen a Formula 3 Euro Seriesben is fog autózni.

„Nagyon jó érzés, hogy csatlakozhatok a Force Indiához, ez a legnagyobb lépés az eddigi karrieremben, és szeretném megköszönni Vijaynek és mindenkinek a csapatból, hogy ezt a lehetőséget adták nekem. Nagyon fiatal vagyok még, és nagyon sok segítségre lesz szükségem a Force Indiától. Az a célom, hogy egy nap majd a Forma-1-ben versenyezhessek, és ez csak közelebb vitt az álmomhoz.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve