Ennél olcsóbban ma nem lehet nullkilométeres villanyautót venni. Viszont ez a villanyautó nem is jó bárkinek!
A Bolloré Bluecar igazából nem is autó. Ez egy demonstrációs eszköz, egy hatalmas, kétszáz éves francia ipari óriásvállalat négykerekű technológiai reklámja, amelyen a lítium-polimer akkumulátoros elektromos járműhajtás lehetőségeit mutatta meg a gyártó. A kocsit néhány ezer példányban gyártották le 2011 és 2018 között és világszerte több nagyvárosban (Párizs, London, Szingapúr, Los Angeles) használták őket autómegosztó szolgáltatásokban.
Mára a Bluecar beteljesítette küldetését. A Bolloré bemutatta, hogy a technológia működik és szerződéseket kötött akkumulátorok, hajtásláncok legyártására több nagy járműgyártóval. Az autómegosztók nagy részét felszámolták, az autókat piacra dobták. Egy magyar kereskedő pedig épp arra járt és lekötött egy pár száz darabos kontingenst azokra a hazai vásárlókra számítva, akiknek ez a megbízható, de mindennapi használatra csak bizonyos korlátok között alkalmas technika pont megfelel a villanyautózáshoz.
A Bluecar keveset fogyaszt, nagyon megbízható és 400 ezer kilométerre tervezték az akkumulátorát, de van egy sajátossága, amivel együtt kell tudni élni: az akkuját melegen kell tartani!
A 300 kg tömegű, 30 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátor, amelyet már egy évtizede kifejlesztett a gyártó, a mai elektromos autókhoz képest is kiváló teljesítménysűrűséget mutat. Viszont ahhoz, hogy stabilan működjön, mindig egy meghatározott hőmérsékleti tartományban kell lennie. Ezért az egész akkupakkot becsomagolták egy szigetelt dobozba, viszont a felhasználónak még így is biztosítania kell a megfelelő üzemi hőmérsékletet indulás előtt. Ezt háromféleképpen lehet elérni.
A legegyszerűbb módszer: a kocsit állandóan konnektorba dugva kell tartani. Ilyenkor az akku fűtőrendszere folyamatosan dolgozik, a kocsi pedig a külső hőmérsékleti viszonyoktól függően folyamatosan fogyaszt is valamennyi energiát a hálózatról. A feltöltött akku temperálása maximum 300 wattos energiafelvételt igényel.
A másik módszer, hogy a kocsit nem tartjuk bedugva, viszont a melegen tartó rendszer az akkuból fogyasztja folyamatosan az energiát. Ilyenkor óránként kb. 2%-kal csökken a kapacitás, tehát két nap után a kocsi magától lemerül. A mélykisüléstől, az akku örök álomra szenderülésétől ilyenkor sem kell tartani, ugyanis az elektronika bolondbiztos. A végkimerülés előtt a felügyelő számítógép az akkut lekapcsolja, úgynevezett alvó állapotba helyezi. Innen felébreszteni nem nagy dolog, csak be kell dugni a töltőt a konnektorba: viszont indulás előtt mintegy 5-6 óra melegítési idővel kell számolni. Amíg nincs meg a biztonságos üzemi hőfok, az autó nem hajlandó elindulni.
A harmadik megoldás a kocsi mesterséges "elaltatása" egy kapcsoló segítségével. Ilyenkor az akku azonnal alvó állapotra vált és nem merül le, megtartja töltöttségét. "Felébresztéskor" viszont megint csak ki kell várni azt az 5-6 órát, amíg a rendszer átmelegíti az energiatárolót, vagy a kocsi akkujáról, vagy a konnektorból kapott energiával.
Mindez nem bug, hanem feature. A Bluecart így találták ki, így tervezték meg, ez a macera és a maximálisan 3,7 kilowattos, a teljes harckészültséghez üres lemerült állapottól kb. 10 órát igénylő töltési kapacitás szükséges ahhoz, hogy az elektromos autók körében páratlanul jó élettartammal lehessen számolni, érdemi kapacitásvesztés nélkül. Ugyanakkor nem véletlen, hogy ez a melegítős lítium-polimer technológia nem terjedt el széles körben. Az autógyártók a technika iránt közömbös, ha tetszik, laikus felhasználóknak nem akartak olyan kocsit bemutatni, amit órákig nem lehet elindítani, ha pár napig nem használtuk.
Van viszont pár olyan felhasználó, akiknek ezek a feltételek is abszolút vállalhatók a Bluecar néhány olyan előnyének ismeretében, amit viszont semmilyen más villanyautó nem tud biztosítani. Nekik hozta be a magyar importőr a nulla és néhány tízezer kilométer között futott, 2-4 éves kocsikat. Ezek a szuperképességek:
a páratlanul alacsony ár, a mindig jól tervezhető hatótáv és az olcsó fenntarthatóság.
Egy háromezer kilométert futott, a naptár szerint négyéves, valójában szinte sosem használt, újszerű, légkondis négyszemélyes példányt, a Magyarországra eladott kontingens krémjét bruttó 4,5 millió forintért lehet megcsípni. Aki nem bánja, ha 25-30 ezer kilométer van az órában, bruttó 3,5 millióért is hozzájuthat egy ilyen kocsihoz. Ha pedig nem akarja kifizetni a vételárat, tartós bérletben havi százezer forint körüli összegért elviheti az autót. A bérleti konstrukcióban a kétüléses kisáruszállító és a személyautó-változat ÁFÁ-ja egyaránt visszaigényelhető.
Ezért a pénzért egy olyan kocsit kap a vevő, amivel valószínűleg semmit nem kell csinálni az elkövetkező 5-10 évben, legfeljebb pár lengéscsillapítót, fékbetétet kell benne cserélni. És ezek beszerzése nem gond, mert a Bluecar nagyon sok mindenben a Fiat Grande Punto műszaki alapjaira épül. A korrózióval se lesz probléma, mert a karosszériaelemek alumíniumból készültek.
Na és hogy milyen az autó maga? Praktikum szempontjából kiváló, a prémium életérzést viszont nem a Bluecar-ban kell keresni.
Az importőrtől pár napra elhoztunk tesztre egy minimális futásteljesítményű, de azért a korábbi car-sharing üzemben apróbb külső-belső használati nyomokat szerzett példányt, négymillió forint értékben. Ez alig több, mint a fele annak, amit a ma Magyaroroszágon legolcsóbban megkapható villanyautóért, a Smart FourFour-ért elkérnek (7,44 millió forint). De még az új, 125 km/h végsebességre képes, 200 kilométeres hatótávú, 44 lóerős Dacia Spring is jóval drágább lesz: állami támogatás nélkül hat és félmilliót kér majd érte az importőr a mai információink szerint.
A Bolloré Bluecar azonban nemcsak olcsóbb, jóval egyszerűbb megjelenésű, kevésbé igényes kivitelezésű a nagy gyártók kis villanyautóinál. A dizájn nem rossz (hisz a Pininfarina jegyzi), de a beltér kialakítása, az anyagválasztás jól érezhetően egy szempont alapján történt: legyen minden olcsó és tartós. A Bluecar könnyen tisztítható de nagyon ipari kárpitanyagaival, végtelenül egyszerű beltéri dizájnjával hangulatában sokkal inkább villamos, mint személyautó.
Az ergonómia is hagy maga után kívánnivalókat. Az ülés igen magasra került, a kormány-pedál-ülés háromszög pedig kissé dodzsemes lett. A minőségérzet az ajtók csapódásától a bajuszkapcsolók mozgásán át a fűtéskonzol tárcsáinak tekergetéséig mindenhol rég meghaladott, évtizedekkel ezelőtti kisautók szintjét idézi. Az elektromos technika zörejei kendőzetlenül jönnek be az utastérbe és a futómű zajait is jól hallani. A gyári rádió hangminősége alig jobb, mintha egy kihangosított mobilt hallgatnánk.
A 68 lóerős, csaknem 14 mázsás autó menetdinamikája kisautós, jellegzetesen fronthajtásos, de a padló alatti akku tömege kiváló stabilitást ad a kocsinak a kanyarokban. Hosszú ideig tartó önidomítás kell viszont ahhoz, hogy el is higgyük: nem fogunk leesni az útról egy sodrósabban vett íven, mert a magas ülés csúszós műbőrkárpitján a sofőr akkor is csúszkál és dülöngél, ha alatta a kocsi nem is csinál ilyesmit.
A gyorsulás városi forgalomban jó, de az alapkivitelű Bluecar már 70 km/h körüli tempónál kezd elmaradni a környező forgalom tempójától. Az országúti 90 elérése és tartása nem gond, de a 100 már elég messze van. A mi tesztautónkban elért 107 km/h-s óra szerinti végsebesség megcsípéséhez pedig már nagy türelem kell.
Az importőr szerint a városi forgalomra tervezett Bluecar némi elektronikai tuning után sokkal fürgébb is bír lenni és simán hozza a legális autópályatempót is - ígéretünk van egy ilyen példány kipróbálására!
Amiben viszont sokkal jobb a kocsi, mint várnánk: a helykínálat. Megtévesztő a tömzsi dizájn, hisz a Bluecar voltaképpen egy főleg elöl, kissé hátul enyhén megrövidített Grande Punto. A hátul ülők magasan ülnek, ugyan kissé felhúzott térddel, de jó kilátással, egész kényelmesen. És a csomagtartó is jóval tágasabb az üveg hátsó ajtó alatt, mint gondolnánk:
A Bluecarból kétüléses, padló alatti rekeszekkel ellátott minifurgon-változat is kapható, ami ideális ételfutár-kocsi. Történetesen sikerült is kapcsolatot teremteni egy valódi, hús-vér ételfutárral, aki már október óta használ egy ilyen autó pénzkeresésre. Ő készítette ezeket a grafikonokat:
A Bluecar tehát futárautóként, otthon töltve a hűvös őszben is jól tervezhető, valamivel 200 km alatti napi hatótávot tud, otthoni töltés mellett 800-1000 forint körüli száz kilométerre vetített "üzemanyagköltség" mellett, ami 2-2,5 literes benzinfogyasztásnak felelne meg. Erre a célra ma nemigen van alkalmasabb jármű a piacon.
Családi felhasználásra viszont csak erősen feltételesen lehet jó a kocsi. A Bolloré Bluecar egy olyan villanyautó, ami semmiképp nem felel meg egy átlagos család átlagos főautója szerepének betöltésére. Második autónak viszont környezettudatos és kissé kalandvágyó családok számára érdekes lehet, hiszen ezzel az egzotikus kiskocsival emisszió nélkül, minimális költségek mellett lehet letudni a napi, heti rutinutazásokat.