Michael Nickl a Mercedes-gyár fiatal mérnökeként 1992-ben vette meg első Mercedesét, ezt a W124-est, ami azóta is megvan neki. Nem kíméli, már egymillió kilométert beletekert, de a 200 D gond nélkül megy tovább.
1992-ben, miután már öt éve dolgozott a Mercedes-Benznél, és visszafizette a diákhitelét, Michael Nickl összespórolt annyi pénzt, hogy megvehesse első Mercedesét. Nem akart, és nem is tudott sokat költeni rá, ezért nem a 147 lóerővel akkoriban menőnek számító 300 D Turbót választotta, hanem a szerény 200 D-t.
Nem rendelt bele sok extrát, csak a motoros napfénytető, a hátsó fejtámasz és a központi zár említhető. A metálfény, a klíma, az elektromos ablakok, a bőrülés és az automata váltó mind hiányzik ebből a Mercedesből. A kort jellemzi, hogy már EC kártyával fizette ki a 40 523 márkás és 81 pfenniges árat, és tizenkét csillagos EU-s matrica került az autóra.
Michael úgy gondolta, hogy egy éven belül megválik az autótól, a gyári kedvezménnyel vett kocsikat ugyanis gyakran az új áruk fölött lehetett elpasszolni. De éppen akkoriban kezdtek beszélni a dízelautók koromfüstjének rákkeltő hatásáról, ami lenyomta az árakat, így végül máig megtartotta a 200 D-t, és gondosan vezette a költségeket.
A W124-es csak egyszer robbant le, 2003-ban, 445 ezer kilométernél, amikor feladta a kuplung, az autópályán szépen lelassult a kocsi, amit aztán vontatni kellett. De azóta csak az olajra, gumikra, fékekre, kuplungra, generátorra és vízpumpára költött. Az Excel tábla azt mutatja, hogy eddig 58 563 euró ment el szervizre és 53 786 euró a gázolajra.
75 lóerővel és 126 Nm-rel a 200 D-t ma már a kamionok is megelőzik az autópályán. Nem is ez a legszebb W124-es, megjelent rajta a rozsda, a négy ajtót már bontottra cserélték, és a lámpákat és a hűtőmaszkot is, amikor Michael egyszer összetörte a kocsit. De még ma is a Mercedesnél dolgozik, immár a GLE gyártásáért felel, a 200 D pedig még vélhetően sokáig hűséges társa lesz.
