Excellence, vagyis tökéletesség néven mutatta be eddigi legfényűzőbb típusát a Volvo. Ez az S90 nem az ülések számával, hanem az utazás minőségével nyűgözi le az embert.

Már most tudjuk, hogy a Volvo új csúcsmodellje nem a szállítható személyek számával győzi le a konkurenseket. Míg néhány nyújtott limuzin akár hat főt is szállíthat kényelmesen, addig az S90 Excellence esetében megelégedtek három üléssel. De milyen ülésekkel!

Mint sok sofőrös autóban, úgy ebben a Volvóban is két külön fotel kapott helyet hátul, középen könyöklővel, kihajtható asztalkával, és a svéd Orrefors üvegművesek kézzel gyártott kristálypoharaival. A középső részen még a pezsgősüvegnek is megvan a saját helye.

De egyáltalán nem megszokott dolog az, hogy még az első utas ülésétől is megváltak. A vezető mellett, a jobb hátsó ülés előtt egy olyan konzol kapott helyet, amire egy szórakoztató rendszer képernyőjét rögzítették. Ha dolgoznod kell út közben, akkor az asztalkádból billentyűzetet varázsolhatsz elő.

És ez még nem minden: az előtted lévő konzol lábtartónak tökéletes, a benne lévő tárolóban pedig biztos helye van a cipődnek. A képeket elnézve igaz lehet, amit a Volvo állít: ilyen fényűző autó még nem készült Kínában, ahol az S90 Excellence gyártása folyik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés