Nekimentek a Szaúd-arábiai Nagydíjnak és a Forma–1-tulajnak is.

Alig pár napja, hogy az F1 bejelentette, hogy a 2021-ben Szaúd-Arábia csatlakozik a száguldó cirkuszhoz, a közel-keleti ország máris a támadások kereszttüzébe került. Több jogvédő civil szervezet, köztük elsőként az Amnesty International is hangot emelt a dzsiddai futam megrendezése ellen, mondván:

Szaúd-Arábia többszörösen is sárba tiporja az (alapvető) emberi jogokat – elég csak arra gondolni, hogy egyenjogúságért küzdő nőket kínoznak meg és végeznek ki –, ezzel a nagyszabású sporteseménnyel pedig csak a nevét szeretné tisztára mosni.

Az F1 szóvivője annyit válaszolt, hogy az emberi jogokkal kapcsolatban minden szerződő félnek világos a sportág álláspontja, amit a rendező országok tiszteletben is fognak tartani.

A hír bejelentését követően az interneten (is) elszabadult a pokol, a sportág hivatalos Twitter-csatornáján többen is meglehetősen dühös hangvételű kommentben fejezték nem tetszésüket és bojkottra szólítanak fel mindenkit, merthogy:

az F1-tulaj, a Liberty Media pénzéhes és képmutató, mert a nagyobb haszonért az alapvető elveket is eldobja, amikor az emberi jogokat semmibe vevő arab országba viszi a versenyt, miközben olyan jeligékkel kampányolnak, mint a We Race As One (Egyként versenyzünk) és a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak).

Ha igazak a pletykák, akkor a Szaúd-arábiai Nagydíj egy különleges pályán fog zajlani:

Úgy tűnik, a világ leghosszabb és a leglátványosabb pályájával bővül az F1-versenynaptár

Az előzmények tudatában sejthető volt, hogy előbb-utóbb bekerül a menetrendbe a közel-keleti versenyhelyszín.

(Forrás: Autosport, M4 Sport, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés