Újabb pofont kapott a szebb napokat is látott legendás istálló, ráadásul rögtön kilencet.

A barcelonai teszt során kiderült, hogy a Williams minden eddiginél kilátástalanabb helyzetben van: nemcsak késve tudták elkezdeni a teszteléseket – nem tudták összerakni az autót –, de az is világossá vált, hogy komoly gondok vannak az FW42-vel  – konkrétan azért imádkoznak, hogy egyáltalán egyben maradjon. Mindennek persze meg lett a következménye:

Vezéráldozatot szedett a Williams siralmas 2019-es produkciója

Minden jel arra utal, hogy nem 2019-ben tér vissza a siker útjára a legendás istálló.

És akkor most újabb pofont kapott a Williams, ráadásul rögtön kilencet. Az van ugyanis, hogy a Pirelli a 2021-től érvénybe lépő 18 colos kerekek teszteléséhez szeretne egy F1-es autót, a gumióriás pedig a Williamst nézte ki. Az Auto Motor Und Sport pedig úgy tudja, hogy

a többi csapat minden gond nélkül rábólintana erre, mondván annyira pocsék az autójuk, hogy a gumitesztből fakadó előny sem segítene rajtuk.

(via, fotó: ROKiT Williams Racing)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve