Verstappen a 10. helyről nyerte meg a nyári szünet előtti utolsó Forma–1-es futamot, a két Ferrari a dobogóról is lecsúszott, a két Mercedes viszont felfért oda.

Ezen a hétvégén az időjárásról legalább annyit beszéltek a Hungaroringen, mint bármelyik pilótáról, beleértve a meglepetésre pole-t szerző George Russellt is. Közvetlenül a rajt előtt még esőt vártak jó tíz percen belül, és bár szemerkélt is, és erősödött a szél, a verseny eleje nyugiban telt:

Russell megtartotta a vezetést Carlos Sainz rövid bepróbálkozása után, Max Verstappen meg lassanként kapaszkodott felfelé a 10. helyről, egészen Lewis Hamilton mögé, az 5. helyig.

Verstappen később a bokszban előzte Hamiltont, ahogy Leclerc is Sainzot, Russell meg maradt az élen.

A 10. helyért láttunk egy szép csatát: az Alpine-es csapattársak, Fernando Alonso és Esteban Ocon egymással vívtak, Daniel Ricciardo pedig mindkettőjüket körbeautózta. Elöl Leclerc négy körön át nyomasztotta Russellt mígnem a 31.-ben meg is előzte. A második kerékcseréket – Sainz és Hamilton kivételével – gyorsan elintézte az élboly, majd jöttek

Verstappen nagy pillanatai: a bokszban megelőzte Russellt, a pályán Leclerc-et, majd megforgott, bravúrosan tartotta a nyakába eső Serigo Pérezt és Russellt, hogy aztán újra utolérje és újra megelőzze Leclerc-et.

Verstappen besétált a célba, miközben Leclerc Ferrarija kínlódott a kemény gumikon: előbb Russell is megelőzte, majd inkább kijött harmadszor is cserélni, amivel leküzdötte magát a hatodik helyre. Utólag látni persze, de óriásit hibázott a Ferrari, hogy a fél futamot azokon a keményeken kellett volna teljesítenie Leclerc-nek, amiről péntek óta mondja a Pirelli, hogy nem jó a Hungaroringen.

Végül, csak hogy jobban fájjon, Hamilton még leelőzte Sainzot, ezzel dobogóra sem állt ferraris. Verstappen a 10. kockából nyert, Hamilton a hetedikből lett második, Russell pedig az első pole-jára megszerezte a hatodik dobogóját.

Verstappen már 80 ponttal vezet összetettben:
1. Verstappen 258 pont
2. Leclerc 178
3. Pérez 173
4. Russell 158
5. Sainz 156
6. Hamilton 146

Csapatok:
1. Red Bull 431
2. Ferrari 334
3. Mercedes 304

Jön a nyári szünet, augusztus 28-án a Belga Nagydíjjal tér vissza az F1.

(Fotók: MTI/Kovács Tamás)

Ez is érdekelhet:

Russell mindenkit meglepett, Verstappen lemaradt a Magyar Nagydíj időmérőjén

Russell a Hungaroringen megszerezte élete első pole-ját, és holnap talán az első futamgyőzelem is összejöhet neki. Ehhez elsősorban a mögüle induló két Ferrarinak lesz egy-két szava.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában