Mutattuk már a világ első 3D nyomtatású könnyűfém kerekét, ami egy McLaren P1-re került, most pedig az új Ford GT-re szerelve is megnézheted, miért ez az egyik legkülönlegesebb felni, amit csak kaphatsz.

3D nyomtatással egyre többféle terméket lehet előállítani, és az új technológia olyan gyártási folyamatokat is forradalmasíthat, mint a könnyűfém kerekek előállítása.

Szinte művészet ez a 3D nyomtatóval készült kerék

Titánból készült egy McLaren P1-re.

A világ első 3D nyomtatású kerekét a HRE Performance és a GE Additive készítette, és most előálltak az alkotás továbbfejlesztett változatával.

A küllőket titániumból, a karimát szénszálas anyagból gyártják, és az új technológiával még kevesebb nyersanyag megy veszendőbe. A komplex megjelenésük ellenére egyszerűbbé vált összeszerelni a kerekeket, és az újabb típus még könnyebb lett, mint volt, a 20 és 21 colos darabok a korábbi 9 és 10 helyett csak 7 és 8 kilogrammot nyomnak.

Az összetett mintájú kerekeket ezúttal egy Ford GT-re szerelték, ami kék és lila közt színváltós fényezést kapott, és egyszerűen fantasztikusan mutatnak rajta. Az Indianapolis 500-győztes Bobby Rahal fia, az IndyCar szériában versenyző Graham Rahal tudhatja a garázsában ezt a 650 lóerős biturbó V6-ossal szerelt közúti versenyautót.

Ez is érdekelhet:

Szénszálas anyaggal könnyítettek tovább a Ford GT-n

Mostantól rendelhető a Carbon Series.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés