Több mint ötven évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett a monacói herceg és felesége, amint egy csupa ablak Lamborghini prototípussal autózott végig a Formula–1-es futam előtt. Most a jelenlegi uralkodó ismételte meg a kört, ugyanazzal az autóval.

1967-ben mutatta be a Marzal névre keresztelt tanulmányautóját a Lamborghini, aminek nem is a Bertone által tervezett ék alakú, szárnyas ajtós karosszériája volt a legnagyobb érdekessége, hanem inkább a csupa ablak utasfülke, amiben futurisztikusnak szánt ezüstszínű bőrkárpittal bevont fotelek kaptak helyet.

Abban az évben a Monacói Nagydíjra is elvitték a prototípust, ami rögtön nagy feltűnést keltett, hiszen Rainier herceg és felesége, Grace Kelly ezzel tették meg a tiszteletkörüket. Most ismét felelevenítették ezt az eseményt azzal, hogy a veterán versenyautóknak szervezett monacói futamon Albert herceg vezette a prototípust.

A Marzal, amit egy márkatalálkozóra is elvittek, a gyári Polo Storico felújító részleg munkájának köszönhetően ismét eredeti pompájában ragyog. Csak egyedi darab, de nem maradt folytatás nélkül, hiszen ennek ötlete alapján született meg 1968-ban a márka négyüléses túrakocsija, a legendás Espada.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés