A brazil pilóta nem felejti el azt a szeretet, amit itt kapott.

Habár Felipe Massának nem a legszebb emléke kötődik a Hungaroringhez, mégis nagy örömmel tér vissza a hazánkba, mert szereti az itteni embereket. 2009-ben Massa nagyon súlyos fejsérülést szenvedett a mogyoródi pályán, amikor a Rubens Barrichello autójáról levált rugó eltalálta.

A brazil pilóta, aki akkor még ferraris volt, törött koponyával, eszméletlenül, és majdnem elvesztve a bal szemét került be a magyar kórházba, ahol végül is az orvosoknak sikerült maradandó sérüléseket megelőzve kezelni a pilótát. Massa a történtek ellenére nem tér vissza rossz érzésekkel a pályára, éppen ellenkezőleg, nagyon várja már, hogy újra találkozzon a magyar szurkolókkal.

„Ez egy olyan pálya, amivel külön történetem van – nyilatkozta a brazil pilóta. – De fantasztikusak itt a szurkolók, és nagyon sok szeretetet kaptam tőlük. Nagyon jó érzés, hogy visszatérhetek ide, és időt tölthetek el velük.”

„Szeretem ezt a pályát, ugyanis itt nagyon jó leszorítőerő szükséges a rövid egyenesekben, és a sok kanyarban. Megviseli egy kicsit az abroncsokat is, várom már a futamot. A legnagyobb kihívónk a Red Bull lehet, mert nagyon sokat javultak idén, és a motor is sokkal jobb az autójukban.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Sergio Pérez már megint sír és picsog a Red Bull miatt

Megállítottak egy kupac havat az ózdi rendőrök, autót találtak alatta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.