A pilóták és a konstruktőrök között is.

Fernando Alonso 2018-ban hagyta el a Forma–1-et, idén azonban ismét láthatjuk a kétszeres világbajnok spanyolt a száguldó cirkuszban még hozzá régi-új csapatában, a Renault az Alpine színeiben.

És ha már visszatér a most 39 éves Alonso, akkor már el is monda, hogy szerinte ki nyeri meg a világbajnokságot a pilóták és a konstruktőrök között:

„2021-ben is a Mercedes és (Lewis) Hamilton fog nyerni.”

A spanyol szerint a Red Bull fog a második helyért harcolni, azt viszont nem tudja, melyik istálló ér oda a harmadik helyre.

Alonso még azt is elmondta, mit vár saját csapatától: „2020-ban három dobogós helyezést ért el a Renault, én szeretnék javítani ezen a mérlegen.”

Eközben...

(Forrás: gptoday.com, RAI Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
27% Nem, tök jó, hogy van.
45% Azonnal, értelmetlennek tartom.
27% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés