Elképesztő, hogy a Fiat 500-as még mindig így hat. 2007-ben mutatták be, ami ugye tizenkét évet, autóipari mércével majdnem kétgenerációnyi időt jelent, de a Fiat csak igazgatja a formát meg icipicit a műszaki tartalmat. Igaz, a telitalálat egyben zsákutca is: annyira tökéletesen retrós, mégis friss lett a forma tizenkét éve, hogy a lámpák apró módosításain túl nem nagyon lehet hozzányúlni, mert csak rontani lehetne rajta, bármilyen durvább beavatkozástól odalenne a harmónia. Csak teljes modellváltásról lehetne szó, ami talán jövőre meg is történik, érdeklődve várjuk, hogyan sikerül majd. Addig viszont még bőven húzza a jelenlegi sorozat, amihez persze kellenek a folyamatosan piacra dobott egyedi szériák, amilyen ez a Collezione is.

Ha átterveznénk a Player logóját, és valamilyen felismerhető autótípust szerkesztenénk bele, biztosan nem az 500-as lenne az. Főleg így, mentazöld-fehér színben nem annyira férfimagazin-kompatibilis, sokkal inkább illene a Mit vegyek a csajomnak? oldalra, csak ott nem szoktunk ennyit írni egy-egy cuccról.

Ettől még nem csak a nők örülnek meg érte, mert egy mindenki számára feltűnő, mindenki által szerethető kocsi, legfeljebb a férfiak azt gondolják, milyen jó lenne a csajuknak/feleségüknek, és az se lenne baj, ha néhanap azért ők gurulnának vele egy kicsit.

Pláne az 500C-vel, ami ugye a vászontetős változatot jelenti, ami egyrészt az eredeti 500-ason is létezett, másrészt a mai autókat is teljesen más szintre képes emelni, csak nagyon kevesen élnek vele az autógyártók közül. Igaz, nem klasszikusan kabriós az érzés, hogy a tetőoszlopok és a tetőívek nyitott állapotban is megmaradnak, de egy panorámatetőnél vagy napfénytetőnél így is sokkal nagyobb az élmény.

Ráadásul a kis Fiaton a tetőnyitási opció nem annyi, hogy igen vagy nem: lehet csak a felső részt hátracsúsztatni, akkor a hátsó szélvédő is a helyén marad, vagy tovább, olyankor az is eltűnik, ellentétben a pótféklámpával, amely nagyon okosan ott világít a ráncok között, amikor kell.

A műszerfal a múlt század közepének 500-asához képest űrhajósan bonyolult, a mai autókhoz viszonyítva viszont formailag bájosan egyszerű, és bár semelyik autógyárnak nem javasolnánk, hogy egy hatalmas, csillogó műanyag felületen ismételje meg belül a karosszéria színét, ennek a kocsinak ez is jól áll, és a többi olcsó anyag sem zavaró.

Elöl bőven van hely, hátul persze nincs, de családi használatra léteznek kevésbé harmonikus karosszériaváltozatai is az 500-asnak. Két felnőttnek ez is teljesen élhető, és bár az 1,2 literes, turbó nélküli, 69 lóerős motort gondolhatnánk kevésnek, közegében, városi-elővárosi használatban – amikor még a tetőn beáramló levegő zaja is elviselhető – teljesen jól mozgatja a kisautót.

A Collezione magas felszereltséget is jelent, nem nagyon kell extrákat hozzászámítani a bő három és fél millió forintos árhoz, viszont a széria limitált. Aki lemarad róla, választhat a többi speciális sorozatból – garantáltan ugyanúgy szeretni fogja.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)