Még csak néhány napja leplezte le az új Fiestát a Ford, de virtuálisan máris itt vannak az első képek a sportos ST és RS változatokról. És egy olyanról is, amiről legfeljebb álmodhatunk.

A Ford néhány napja mutatta be a Fiesta vadonatúj változatát, és nem nyújtotta el nagyon a bemutatót, hiszen a Titanium kivitel mellé kiállította a Vignale és Active modelleket is. Az ST-Line is bemutatkozott, de az még nem az igazi sportváltozat, csak sportos kiegészítőkkel vonzóbbá tett verzió.

A virtuáltuner X-Tomi nagyon gyors volt, és napokkal a bemutató után el is készült az új Fiesta sportváltozataival. Már az ST is elég jól néz ki, de az új generációból megkaphatnánk végre az RS-t is, amit eddig hiányolnunk kellett. Még nem tudni, milyen motorral jön a sportos Fiesta, a jelenlegi 1,6 literes négyhengeres mellett felmerült az 1.0 Ecoboost még erősebb változata is.

RS vagy lesz, vagy nem, de X-Tomi előállt egy harmadik kivitellel is, ami szinte biztos, hogy nem kerül gyártásba. A Fiesta Shelby kiviteléről van szó, és hát miért is ne, ha a Mustangot tuningolják, akkor a legkisebb Fordhoz is hozzányúlhatnak. Az RS-hez képest új az első splitter, a fekete tükör és fekete felni, és persze az elmaradhatatlan versenycsík. Neked melyik jön be a legjobban?

(forrás: X-Tomi)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
45% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés