Többször is próbálkoztak egymással, de mindannyiszor befuccsolt az üzlet, már azt is lehet tudni, mi volt ennek az oka.

A múltban többször is előkerült, hogy Lewis Hamilton esetleg a Ferrarihoz igazolhat. Ennek táptalaját maga a brit is biztosította, például amikor nyílt flörtölgetésbe kezdett a maranellói istállóval, de az is erősítette a spekulációkat, hogy a mai napig nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését a Mercedesszel – állítólag az anyagiak miatt ment a huzavona, de elvileg már ez is megoldódott:

Őrület, mennyit kereshet Hamilton, ha végre hosszabbít a Mercedesszel

Az F1 legtöbbet kereső pilótája továbbra is az F1 legtöbbet kereső pilótája lenne.

Hamilton nem is olyan rég elismerte, hogy valójában tárgyalt a Ferrarival, most pedig azt is elmondta – a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában –, hogy miért nem tudott megegyezni az olasz istállóval:

„Időnként beszéltünk egymással, de sohasem jutottunk annál tovább, hogy felmérjük a lehetőségeinket. Nem egyeztek az álláspontjaink, (...) de úgy gondolom, minden okkal történik. Az elmúlt idényekben a többi pilótához képest mindig máskor járt le a szerződésem. Végül így alakult.”

A brit egyébként a hétvégi Török Nagydíjon ismét felért a csúcsra, F1-es pályafutása során hetedik világbajnoki címét nyerte, amivel beállította Michael Schumacher utolérhetetlennek hitt rekordját.

Ezt válaszolta Schumacher mikor 2008-ban megkérdezték tőle, hogy Hamilton megdöntheti-e a rekordját

A német legenda nagyságát jelzi az is, hogy milyen tisztelettel beszélt a versenytársairól.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Mercedes-AMG Petronas Formula One Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.