Amikor 1986 januárjában a Lamborghini lerántotta a leplet az LM002-ről, a világ hirtelen nem tudta, hova tegye a látványt: brutális, szögletes tank, aminek az orrában a Countach V12-es motorja duruzsolt. Negyven év telt el a premier óta, de ez a szörnyeteg ma is a Sant’Agata Bolognese-i márka legmerészebb húzásainak egyike – és az Urus egyenes ági felmenője.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A Lamborghini eredetileg nem a luxus felől közelítve lépett be a terepjárók világába. A sztori 1977-ben indult a genfi autószalonon bemutatott Cheetah prototípussal, és ezt a nyitott, alumínium karosszériás, acélcsővázas szörnyet az amerikai fegyveres erőknek és a közel-keleti piacoknak szánták. A baj csak az volt, hogy a hátulra beépített 5,9 literes, 180 lóerős V8-as Chrysler-motor és a háromfokozatú automataváltó egyszerűen kevés volt a kéttonnás terepjáróhoz, így a Cheetah megmaradt egyetlen kísérleti példánynak.

A fejlesztés azonban nem állt meg, 1981-ben jött ki a Lamborghini Militare után elkeresztelt LM001, ami már zárt, négyajtós felépítést kapott, és

a mérnökök végre belepróbálták a Countach 4,8 literes, 330 lóerős V12-es motorját is.

A sivatagi tesztek során azonban kiderült, hogy mivel a motor hátul volt, erős gyorsításkor vagy meredek dűnéken az autó orra veszélyesen könnyűvé vált, szervokormány híján pedig szinte irányíthatatlan lett. A projekt kudarca és a cég pénzügyi nehézségei oda sodorták a Lamborghinit, hogy a BMW-vel az M1 gyártására kötött együttműködést is fel kellett bontaniuk.

A dízel és a hajómotoros kísérlet

De a sportos terepjáróról nem mondtak le, a katonai megrendelés hiányában is tovább dolgoztak a modellen. Giulio Alfieri főmérnök és csapata gyorsan rájött, hogy az egész architektúrát fel kell forgatni. Az orrmotoros LMA koncepcióval a V12-es végre az első tengely elé került, ami tökéletes egyensúlyt hozott. A Chrysler automatáját egy golyóálló, ötfokozatú ZF kézi váltóra cserélték felezővel, a hajtást pedig hátsókerék-hajtásról kapcsolható összkerék-meghajtásra módosították. 1982-ben a prototípus már simán kimászta az emelkedőket a szaúdi homokban.

A Lamborghini közben más extrém ötletekkel is játszott. Az LM003-as projektbe egy 150 lóerős, öthengeres VM Motori turbódízelt raktak, de a motor harmatgyengének bizonyult a háromtonnás autóhoz. 1985-ben viszont átestek a ló túloldalára, az LM004-be a márka tengeri versenyhajóiból származó brutális, 7,2 literes, 420 lóerős V12-est építettek be, de a hajómotor tömege és a megbízhatósági kérdései miatt ezt a vonalat is elengedték.

Rambo-Lambo: a sorozatgyártású legenda

Minden kísérletezés beérett, amikor 1986-ban bemutatkozott a sorozatgyártásra kész LM002, a világ első szuper-SUV-ja. Az orrában a Countach Quattrovalvole 5,2 literes V12-es szívómotorja tombolt 450 lóerővel. A 4,79 méter hosszú, 2,7 tonnás monstrum ezzel a technikával 7,8 másodperc alatt gyorsult nulláról százra, és képes volt elérni a 210 km/órát, ami a nyolcvanas években a klasszikus terepjárók közt sci-finek számított. A fogyasztása 17-30 liter között alakult, de hogy ne kelljen gyakran tankolni, 290 literes üzemanyagtankot kapott.

Az LM002-t úgy tervezték, hogy mindent túléljen: acélcsőváza extrém terhelést is kibírt,

82 centis vízen gázolt át gond nélkül, összkerékhajtás és három önzáró differenciálmű segítette a tapadást.

A Pirelli kifejezetten ehhez az autóhoz fejlesztette ki a Scorpion BK abroncsokat, amiket extrém hőségben, minimálisra csökkentett légnyomással is gond nélkül lehet használni a homokos talajon. A hat Weber-karburátoros elrendezést 1989-ben váltotta fel a saját fejlesztésű elektronikus befecskendezés, hogy megfeleljen az amerikai emissziós normáknak, ebből 60 példány készült.

Keleti kényelem a sivatagi tankban

Bár kívülről úgy nézett ki, mint egy guruló betonkocka, az LM002 utastere a korszak legmagasabb szintű luxusát nyújtotta. A négy különálló ülést és az egész belsőt prémium bőr borította, amit fabetétekkel egészítettek ki. Szériafelszerelés volt természetesen a klíma, a hővédő üvegezés és a prémium hifi, opcióként telefont és tévét is lehetett kérni bele. Nem csoda, hogy a nyolcvanas évek végén csillagászati összeget kértek érte, így a közel-keleti sejkek, diktátorok és hollywoodi sztárok kedvenc játékszere lett.

Híres vevői között ott volt Sylvester Stallone, innen a Rambo Lambo név, és Szaddam Husszein fia is,

akinek az autóját 2004-ben az amerikai katonák gyakorlati céllal felrobbantották. Nem járt sokkal jobban az a példány sem, amivel 1988-ban a Párizs-Dakar-ralira készültek. Minden extrát kidobtak belőle, spéci futóművel, bukókerettel, plexi ablakokkal és navigációval látták el, a motorját pedig 600 lóerőre izmosították. A Dakaron nem indultak vele, de két futamon igen, az a Sandro Munari vezette, aki 1977-ben a Lancia Stratosszal lett rali-világbajnok.

Csak két tereprali-futamon ment az eredetileg a Dakarra épített LM002
A Zagato ilyennek képzelte az LM002 utódját, amit Borneo néven mutattak be

Az örökség, ami tovább él

1992-ig összesen mindössze 301 példány hagyta el a gyárat, plusz egyetlen egyedi, jobbkormányos darab, ami ma a gyári múzeumban pihen. Az LM002 negyven éve olyan kategóriát teremtett, aminek addig a létezéséről sem álmodtak, és ezt az örökséget kívánta feléleszteni a Lamborghini, amikor 2017-ben bemutatta az Urust. Szögletes kerékjárataival és hatalmas légbeömlőivel idézi meg az elődjét, és 305 km/órás sebességével úgy meglepte a világot, mint az őse annak idején.

A klasszikus modell kultuszát az elhivatott rajongók és a Lamborghini Polo Storico részlege tartja életben. A gyári állapotra restaurálás és az eredetiség igazolása mellett a legnagyobb dobásuk az volt, hogy a Pirellivel együttműködve újra gyártásba hozták a legendás Scorpion BK abroncsokat. Így a szerencsés tulajdonosok ma is az eredeti specifikációjú, kevlár-erősítésű gumikon hajthatják a történelem legnyersebb és legbrutálisabb terepjáróját.

Ez is érdekelhet:

A Lamborghini legnagyobb dobásai

Nézzük a Lamborghinik krémjét!

Nem sok kombi készült a Rambo Lambóból, ez az egyik

A brunei szultán kérésére gyártották le a hétüléses változatot, ami rondább már nem tudott lenni.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

A Hungaroring túlélőkészlete: 5+1 dolog, amit vigyél magaddal a Magyar Nagydíjra

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem