Mesterséges viharokat és villámárvizeket idéznek el a világ első, tájfunokat szimuláló képzési központjában a kelet-kínai Hangcsouban.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A 2025 májusában megnyílt létesítményben óránként akár 165 kilométeres széllökéseket és özönvízszerű esőt idéznek elő. A képzés díja napi 1599 kínai jüan (mintegy 75 ezer forint), a résztvevők pedig védőruhában és védősisakban, oktatók felügyelete mellett sajátíthatják el a tájfunok és a villámárvizek idején követendő alapvető biztonsági szabályokat.

A központban hegyvidéki villámárvizeket is modelleznek:

csaknem 900 tonna vízzel idézik elő a hirtelen lezúduló áradást, egy másik gyakorlópályán pedig mesterséges városi környezetben szimulálják az elöntött utcákon való közlekedést.

A résztvevők szerint az utóbbi években egyre kiszámíthatatlanabbá vált az időjárás Kínában, ezért fontosnak tartják, hogy felkészüljenek a szélsőséges időjárási helyzetekre. Többen úgy vélték, hogy a közelmúltban pusztító Bavi tájfun is ráirányította a figyelmet arra, hogy a tájfunok nagyobb veszélyt jelentenek, mint azt korábban sokan gondolták.

Kínai jóslás: súlyos árvizekre és aszályokra számítanak 2026-ban

Hivatalosan is megkezdődött az idei árvízi időszak.

A szakemberek szerint az éghajlatváltozás miatt Kína egyre gyakrabban szembesül pusztító időjárási jelenségekkel. A kínai Nemzeti Klímaközpont előrejelzése szerint júliusban a Csendes-óceán északnyugati térségében, valamint a Dél-kínai-tengeren várhatóan hat tájfun alakul ki, ami meghaladja a 3,8-as sokéves átlagot. Az elmúlt napokban a Bavi tájfun súlyos áradásokat okozott az ország több térségében, és emberek millióit kellett biztonságos helyre telepíteni.

Földrengésszimuláció is lesz

A hangcsoui központ megnyitása óta több mint 160 ezer ember vett részt a képzéseken. Az üzemeltetők a következő három évben további öt hasonló létesítmény megnyitását tervezik, ahol a tájfunok mellett földrengések és tűzesetek szimulációjával is felkészítik majd az érdeklődőket.

A központ vezető oktatója hangsúlyozta: tájfun idején a leghatékonyabb védekezés továbbra is az, ha az emberek lehetőség szerint otthon maradnak, és nem indulnak útnak a vihar alatt.

(Forrás: MTI, illusztráció: ChatGPT)

Ez is érdekelhet:

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

Jó híreket szeretnél? Akkor keress egy másik írást – de csak miután ezt elolvastad.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Játsszunk „mondj egy chilei modellt” játékot! Mi kezdünk: Ignacia Fernández

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem