Lewis Hamilton szerint a Ferrari elméleti előnye zavart okozhat a Mercedesnél.  

A kétszer négynapos barcelonai teszthét első felvonása után a szakemberek félmásodperces hátrányt adtak a Mercedesnek a Ferrarival szemben, a második etap végére azonban kiderült, hogy az a félmásodperc valójában mindössze három ezred.

Ennek ellenére az ötszörös világbajnok és címvédő Hamilton figyelmeztette a csapatát:

„Idén nehezebb dolgunk lesz. A teljesítményt tekintve már tavaly is hátrányban voltunk, túl kellett teljesítenünk a pályán. Most viszont még messzebbre kellene elmennünk, de nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a nagy igyekezetben könnyen átléphetjük a határt és váratlan hibákba futhatunk bele.”

Mindezek ellenére a fogadóirodák szerint még mindig a brit és a Mercedes a favorit:

(via, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni