Olykor még egy hétszeres világbajnok is hibázik.

A Holland Nagydíjon a Mercedes és Lewis Hamilton minden eddiginél közelebb került szezonbeli első futamgyőzelméhez, azonban a futam hajrájában a virtuális, majd a valós biztonsági autó keresztülhúzta az egészen addig hibátlanul működő egykiállásos stratégiájukat. A safety car ugyanis lehetőséget teremtett a Red Bull számára a reagálásra, egy gyors kerékcserét követően pedig Verstappen gumielőnyben vadászhatta le az élen autózó hétszeres világbajnokot. A címvédő ráadásul minden gond nélkül előzte meg Hamiltont:

Bár a hétszeres világbajnoknak a gumikülönbség miatt amúgy sem lett volna sok esélye Verstappen ellen (max néhány körig tudta volna feltartani), azért a brit is kellett ahhoz, hogy egy pillanatra se nehezítse meg a holland dolgát, ugyanis

Hamilton elbambult és túl későn kapcsolt verseny-motorüzemmódba – ahogy ő mondja: „Egyszerűen elkéstem”.

(Forrás: Autosport, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes Hamilton kiborulásáról: Mi vagyunk a szemetes, a hányózacskó

Lewis Hamilton rendesen kiakadt a Holland Nagydíj közben, reagált is rá Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök.

A Mercedes elismerte, hogy majdnem kicsinálta a Forma–1-et

Toto Wolff beszélt a Mercedes helyzetéről.

Új pilótát nézett ki magának a Red Bull

A Forma–1-en kívülről érkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában