Leszólta Vettelt, Webber és Räikkönent is.

A Forma-1 újdonsült háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton abszolút nem vigyáz a szájára, és előszeretettel tesz egoista megjegyzéseket, vagy szólja le a társait. Legutóbb egy komplett Schumacher fanklubot haragított magára, amikor azt állította, hogy az ő 3 címe többet ér, mint Schumacher 7 címe, mert a német „mocskos eszközökkel szerezte a világbajnoki címeit”, míg Hamilton ezeket a „természetes tehetségével” húzta be.

A brit pilóta most a német Sport Bildnek adott nyilatkozatában szólta le többek között a németek jelenlegi kedvencét, Vettelt, Webbert, és Kimi Räikkönent is.

„Tisztelem Sebastian Vettelt, de nem egyszerű pontosan meghatározni, hogy valójában mennyire jó.

Sosem volt még olyan pilótával egy csapatban, mint például Fernando Alonso, hanem mindig Webberrel, aki nem volt az ő szintjén, vagy pedig most Kimi Räikkönennel, aki már rég nincsen formában.”

Jenson Button már hetekkel ezelőtt figyelmeztette az ekkori csapattársát, hogy kicsit állítson magán, mert a siker könnyen a fejébe szállhat, és arrogánssá teheti őt. Amikor a Bild megkérdezte a mostanság virágzó önbizalmáról, a brit csak tovább rontott a helyzetén.

„Nem önbizalomnak hívnám ezt a jelenséget, hanem hatalmas bizalomnak a teljesítményem felé. És ez a siker kulcsa.”

„Mielőtt 2007-ben debütáltam, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz legyőzni Fernandót, de azt is tudtam, hogy meg tudom csinálni. Emlékszem, Ron Dennis még azt is mondta, hogy ne érezzem magam rosszul, hogy Alonso nagyon elver, de már akkor is tudtam, hogy ez nem fog megtörténni.”

Reméljük jövőre valaki megveri Hamiltont, és a fiatalúr visszaesik a földre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés