A brit pilóta kiheverte a monacói fájdalmas hibát, és Kanadában győzelemmel szeretne zárni, vagy sehogy.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

A címvédő vezet a világbajnokságban, de már csak 10 pont az előnye a nyakán loholó Nico Rsoberg előtt, aki múlt héten zsinórban a harmadik győzelmét szerezte a hercegségben. A német bevallotta ugyan, hogy a győzelme semmi más nem volt puszta szerencse, mivel a csapat elrontotta Hamilton stratégiáját, amikor az éppen vezető britet behívták a bokszba új szett gumikért a Safety Car fázisa alatt.

Rosberg és a ferraris Sebastian Vettel kint maradt, így Hamiltonnak be kellett érnie csupán a harmadik hellyel. A Mercedes vezetősége beismerte, hogy teljes mértékben elszámolták magukat, szerencséjükre a címvédő nem csinált a dologból nagy ügyet, és teljes mértékben a kanadai nagydíjra, és az ottani győzelemre fordítja a figyelmét.

„Úgy gondolom, hogy amit a monacói esetről el kellett mondanom, azt már elmondtam. Természetesen elég nagy csalódás volt mind nekem mind pedig a csapatnak. De ahogy mindenből, ebből is tanulni fogunk, és együtt halalunk előre, mint ahogy azt eddig is tettük. Csupán annyit szeretnék, hogy visszatérhessek a dobogó legfelső fokára, nem is érdekel más alternatíva csak a győzelem. „

„Mindig is ez volt az egyik kedvenc hétvégém. A futam fantasztikus, a város nagyon szórakoztató és a tömegek a lelátón nagyon lelkesek. Nem mindig voltam itt a legszerencsésebb, de még nem fordult elő, hogy nem a dobogón álltam Montreálban, ezért rengeteg szép emlékem van innen, például az első győzelem is. Tudom, hogy az autó, ami alattam van képes győzni, és a csapatom is, ezért nem is elégszem meg a második hellyel.”

 

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
21% Extra sok folyadék=sör
27% Extra sok folyadék=nem sör
20% Klíma egész nap
32% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról