A nyolcvanas években is nagyon ment a Peugeot-nak, amit a francia gyártó három elképesztő sportautó tanulmányával ünnepelt meg. Persze a Quasar, a Proxima és az Oxia csak álmok maradtak, pedig bármelyiket szívesen láttuk volna gyártásban.
A nyolcvanas évek elején a Peugeot nagyot dobott a 205-össel, az eltalált formájú kisautó óriási siker lett a kereskedésekben, és jól szerepelt a versenypályákon is. A formatervezők úgy gondolták, hogy készítenek belőle egy olyan koncepciót, amit nem szorítanak a kisautók kategóriájának keretei közé, hanem szabadjára engedik a fantáziájukat.
Az eredmény a Quasar lett, amit 1984-ben a párizsi autószalonon mutattak be.
Az alapokat a rali-világbajnokságon szereplő B-csoportos 205 T16 adta hozzá, annak a középre épített, 1,6 literes, négyhengeres, 600 lóerős turbós motorját és összkerékhajtását is átvették, de a karosszériát a kisautóéról egy igazi sportkocsiéra cserélték.
Szemből felismerhetően Peugeot lett a Quasar, amit még izgalmasabbá tett, hogy a motorjára szinte semmilyen burkolat nem került, a kipufogóvégek is feltűnően állnak ki a hátuljából. A vörös belső teret a Clarion által készített műszerfal határozza meg,
digitális kijelzővel és egy tévéképernyővel, ahol a navigációs térképet lehetett nézni, de telex is küldhető volt a fedélzetről.
A 205 T16 közben sikert sikerre halmozott a raliban, 1985-86-ban megnyerték vele a világbajnokságot, a Peugeot pedig 1986-ban egy jóval merészebb tanulmánnyal áll elő, amit Luigi Colani futurisztikus alkotásai ihlettek.
A Proxima az ugrásra kész formájával, a csupa üveg utasfülkéjével és a sarkokba tolt kerekeivel lenyűgöző látványt nyújtott.
Az utasfülkébe az üvegbuborék eltolásával lehetett beszállni, az ülések mögé pedig egy még nagyobb erőforrás került.
A 2,8 literes biturbó V6-os a Le Mans-i prototípusokból származott, és 680 lóerőre volt képes, amivel a 4,42 méter hosszú, 2,06 méter széles és 1,14 méter magas Proxima végsebessége elérte a 300 km/órát.
A túlságosan erős autók miatt veszélyessé vált B-csoport megszűnésével a Peugeot kiszállt a raliból, és a következő szuperautó-tanulmánya már a Le Mans-i szereplését vetítette előre.
1988-ban a párizsi szalonon mutatkozott be az Oxia, amibe ugyanaz a 2,8 literes biturbó V6-os került, de a karosszériája jóval valószerűbben nézett ki.
A 4,61 méter hosszú, 2,02 méter széles és mindössze 1,13 méter magas Oxia fényszórói és hátsó lámpái a Peugeot 405-ről lehetnek ismerősek, de ez a szuperautó annál sokkal fantasztikusabban mutatott.
A karosszériája alumínium vázra épült szénszálas és kevlár elemekből, ezért az egész autó üresen csak 1250 kilogrammot nyomott.
Képzelheted, hogyan ment az Oxia, ami 3,6 másodpercen belül gyorsult százra, és még fantasztikusabb, hogy a Peugeot gyári tesztpilótájával elérte a 350 km/órás sebességet az olaszországi Nardo körpályán.
A szuperautós képességei ellenére a Peugeot inkább kényelmes túrakocsinak szánta, ami tele volt modern extrákkal.
A ’88-as tanulmányautó fedélzetén számítógép által vezérelt légkondicionáló, elektromosan mozgatható ülések, CD-lejátszós hifi, rádiótelefon, és még forgalom- és időjárás-előrejelző rendszer is volt, a gumiabroncsok nyomását is komputer vezérelte.
Nem is egy, hanem két példányban készült az Oxia, ami máig a Peugeot legfantasztikusabb alkotásai közé számít.
