Úgy tűnik, a finn máris bedobta a törölközőt.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Augusztus elején a Mercedes meghosszabbította Valtteri Bottas idény végén lejáró szerződését, a finn ismét csak egy évet kapott a címvédőtől, ami továbbra is azt jelzi, hogy nem feltétlenül töretlen a bizalom irányában.

A hétvégi Spanyol Nagydíjon Bottas ismét bizonyította, miért is hezitál a Mercedes, ugyanis a finn bár második helyre kvalifikálta magát az időmérőn, elrontott rajtjával pozíciókat vesztett, aminek is köszönhetőn inthették le csak a csak a harmadikként a barcelonai futamon.

Pedig a 30 éves pilóta nagy reményekkel vágott neki az új szezonnak, már csak a Mercedes elképesztő fölényéből adódóan is őt nevezték meg csapattársa, Lewis Hamilton legnagyobb kihívójának, ami az első futamok után még reálisnak is tűnt. Hat versenyhétvége után azonban bebizonyosodott, hogy Bottas továbbra sem képes kiegyensúlyozott teljesítményre, és egyre inkább úgy tűnik, idén is lemondhat a világbajnoki címről, sőt, akár még az is megtörténhet, hogy a bajnoki második helyről is lemarad (köszönhetően Max Verstappen fantasztikus gumikezelésének).

Hat forduló után Bottas a harmadik a pilóták között, hátránya 43 pont az éllovas Hamilton mögött, míg hat ponttal marad el a második Verstappentől. Jelen állás szerint még hét verseny egészen biztosan hátra van a koronavírus-járvány miatt kissé átalakult idényből, és bár a finn helyzete nem tragikus, de azért nem is jó, és ezt ő maga is tudja:

„Természetesen csalódott vagyok. Messze vagyunk az ideálistól, és jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy alakulhatott ki ekkora pontkülönbség. Ismét azt látom, hogy ez a bajnokság is egyre inkább elúszik.”

A következő futam csak augusztus végén lesz, vagyis az F1 mezőnyének van most egy kis szusszanásnyi ideje, amit Bottas és csapata azzal fog tölteni, hogy kielemezzék az eddig történteket és megfejtsék, hogy alakulhatott ki ez a különbség.

Eközben...

Újabb komoly botrány készül kirobbanni az F1-ben

Az összes motorgyártót felkérdezi az FIA.

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Hiába Antonelli bravúrja: Wolff elárulta, miért nem tud felhőtlenül örülni

Verstappen tehetetlen volt: Elmondta, mi történt valójában a döglődő Red Bull-lal Monacóban

A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni