Minden gémer álmát váltotta valóra a Nissan, amikor egy PlayStation 4 kontrollerével irányíthatóvá tett egy igazi GT-R-t. A távirányítást pedig olyan pilóta kezébe adta, aki már szimulátoron is bizonyította a rátermettségét.

Jann Mardenborough egy 26 éves srác, nem mellékesen a Nissan autóversenyzője. De nem akárhogyan jutott ehhez az álláshoz, hanem a japán márka 2008 óta futó GT Academy programjában, ahol 90 ezer játékost győzött le szimulátoron, hogy végre egy igazi versenyautó kormánya mögé ülhessen. 2011-ben nyerte meg a programot, és a következő években már a dubai és Le Mans-i 24 órás futamokon indulhatott.

Most is egy GT-R-t vezetett, de nem a megszokott módon. A Nissan nem is bízhatta volna nála hozzáértőbbre a legújabb prototípusának az irányítását, hiszen ezt a sportkocsit úgy alakították át, hogy a PlayStation 4 DualShock kontrollerével is vezethető legyen. A kormányt, a váltót, a gázt és a féket négy elektromotor kezeli, amelyeknek hat számítógép másodpercenként százszor adja ki a parancsot.

A 3,8 literes, biturbó V6-os ebben a prototípusban is 550 lóerős, és a gyári 315 km/órás végsebességet sem korlátozták, szabad volt tehát a pálya.

Jann pedig rögtön a silverstone-i pályán próbálhatta ki a gépet, méghozzá egy Robinson R44 Raven II helikopterből, ami erre az alkalomra külön engedélyt kapott az alacsony magasságú repüléshez. Nem spórolt a tempóval, hiszen az egyenesben 211 km/órát ért el úgy, hogy csak felülről látta a GT-R/C névre keresztelt prototípust. 1 perc 17,47 másodperces köridejével 122 km/órás átlagot ért el a 2,6 kilométeres rövid pályán.

Csak játék, mondhatnád, de Jann miután kiszórakozta magát, már egy igazi Skyline kormánya mögé ült. Ha valamiért, ezért biztosan megéri a Nissannál gémernek lenni.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.