Bejelentette az Alfa Romeo, hogy mivel készül a következő években lenyűgözni minket. A csodás Giulia után ezúttal a még izmosabb szuperautók felé veszik az irányt, hiszen elképesztő hibrid hajtással érkezik a 8C és a GTV új generációja.

A Giulia és a Stelvio érkezése megmutatta, hogy az Alfa Romeo képes volt megújulni, most pedig elárulták, hogy milyen új modelleken dolgoznak. Ezek között nem a nyújtott tengelytávú Giulia, vagy a Stelvio kisebb és nagyobb testvéreként érkező SUV-k a legérdekesebbek, hanem két kőkemény sportmodell.

Az egyik a Giulia kupéváltozata lesz, ami a legendás GTV nevet kapja, még izgalmasabb formával és a Giulia Quadrifoglióhoz képest is még több lóerővel. A hátsó kerekeket hajtó 2,9 literes biturbó V6-oson kívül az első kerekeket elektromotor mozgatja majd, így több mint 600 lóerős teljesítményre számíthatunk.

A másik újdonság még érdekesebben hangzik, hiszen a 8C utódjáról van szó. Amíg a négyhengeres 4C még Porsche-ellenfél volt, addig a szintén kétüléses, szénszálas anyagból épült, középmotoros 8C már a Ferrari és a McLaren vadászterületére téved. A biturbó V6-ossal és elektromos hajtással 700 lóerős lesz, amivel három másodpercen belül gyorsul százra.

Ha a GTV és a 8C neveket hallod, biztosan ezek jutnak eszedbe:

De már nem sokáig: a két modell közül az új GTV érkezhet előbb, és ha minden jól megy, akkor az új 8C-re sem kell néhány évnél tovább várnunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés